Búth Emília
1954-ben született, Gödöllőn. Aszódon érettségizett, majd tanított volt iskolája alsótagozatán, képesítés nélkül. Első próbálkozásai diáklapokban jelentek meg. Nagyobb nyilvánosság elé 1984-ben került, a Magyar Rádió Társalgó című irodalmi folyóiratában. Felemás, Szóba-rándult hangsor címmel hangzottak el verseiből összeállítások. Versen innen, mesén túl című "dalához" Gryllus Vilmos írt zenét. Verseit közölte a Mozgó Világ, a Céh, a Végeken, a Hölgyvilág, a Reformátusok Lapja, az Események, az Irodalmi Füzetek, a Kartali Kisbíró Kalendáriumai. 1997-ben papírképei, hónapsoroló versei felhasználásával a Magyar Karitász falinaptárat adott ki. Az évek során több pályázaton vett részt sikerrel. A FAOSZ országos és nemzetközi irodalmi pályázatán második helyezést ért el, felnőtt vers kategóriában. 1987 Események plakett, életmű-díj. 1995 Tempefői-díj. Nyirkáiból, melyek fekete-fehér, színes papírokból "nyirkált", ragasztott (kollázs-, montázs-szerű) papírképek, Hatvanban, Fóton, Kartalon, Gyöngyöshalászin rendeztek kiállításokat.
|
![]() |