Egyre rövidebbek a nappalok. A délelőtti köd, nyúlós, nyirkos massza, délutánra sem oszlik. Az ember az orráig sem lát, nyakát behúzva tapogatózhat, hacsak lámpát nem gyújt. A kis konyhai tűzhely mellett, Gilicénél jó. Ropognak a tűzre rakott száraz gallyak, sül a krumpli, s a masina résnyire hagyott kis ajtaján kiszűrődik a fény. A falon árnyékok táncolnak, és jó emlékezni a jóra. Lábujjait csiklandozta a langyos por. Zápor után jó volt beletappogni egy-egy tócsába. A tarló szúrta ugyan a talpát, de az ég kék volt, és hét ágra sütött a nap. Elég, gondolta Mezítlábas Baskó, és felhúzta a cipőjét. Egy percig se marad itt tovább. Elmegy, elköltözik, mint a madarak, délre. Kifordult a kapun. Elviharzott a néma tó mellett. Persze, a vadlibák is rég odébbálltak. Ment .Vitték, vitték a lábai. Azaz a cipők. Picit törnek, meg aztán szusszanhatnék is egyet, gondolta Baskó, s egy kopasz akác mellett, megállt.
 

– Kár – szólt le az ágak közül egy verébforma kis madár, Barnabögy. Baskó megismerte:
– Nem vagy te varjú, hogy károgj – dörmögte.
– Csak sajnálom, hogy elmégy.
– Ahogy te is.
– Nem, én nem megyek – állt egyik lábáról a másikra odafönt Barnabögy . – És nekem ilyen báránybundás cipôm sincs, mint neked – böködött sárga kis csôrével Baskó lábbelije felé –, az én lábam fázni fog, de maradok.
Baskó, akinek mindig viszket a talpa, megvonta a vállát: maradj, ha neked úgy jó, én elmegyek. Ment. Ment volna.Vitték, vitték volna a lábai. Azaz a cipôk, csakhogy Barnabögy nem tudta befogni a csôrét:
– Kár, hogy a szüretet se sajnálod…

Baskó megtorpant. Szüret? Ez egészen kiment a fejébôl. A szüret idejére még a nap is kisüt. Vidámképû puttonyos emberek nyüzsögnek a domboldalon, szôlôkarókat, roskadó tôkéket kerülgetve mennek ide-oda, majd mint a morzsacipelô hangyák, mind egy irányban, a présház felé tartanak. Nevetés, ének kunkorog az égre. Olló, kiskés villan, alig fér tenyérbe a fürt, telik a vödör. Gyûlik a nagy hordóban, a taposókádban a szôlô… nyiszorog a prés, folyik a must.
És a hordó, és a nagy fakád még ki sincs mosva!
Már fordul is vissza. Elszáradt fûcsomókat kerülgetve bukdácsol. Gondol egyet, lekapja, hóna alá csapja sáros cipôjét, és fut. Fut, meg sem áll hazáig.
Ha siet, a bálba még odaér.