bla

Az üveghegyen innen, Üvegbe zárt világban, a Tükörmesében, de A márvány házában Volt egyszer egy virág. Szólt ott az Uborka-dal, mert Lóbál volt éppen, a Növények álarcban táncoltak, és egy hang azt kiabálta: Hajrá, digitális bennszülöttek!, Jó… a sírás. A másik hang meg: Lábatlankodj kicsit! A szörnyek birodalmában. A harmadik: Nézzük együtt Czóbel Béla képeit!, Színes a világ! De az Utánozás – majomszokás! vagy Álcázás és ármány – ugye? Csizmarek és a Szitakötő szótár szerint A csalóka látszat felhasználása Rejtőzködés A trójai falóban. S mit mond az Időjáték… Jákóbja? Fúvom az énekem.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
Kép
Kép

Búth Emília

Csizmarek

Pont, pont, vesszőcske…

Se kalap, se ernyőcske?

Meg fog ázni.

Meg fog fázni.

Mezítláb se kéne járni…

 

Így dúdolódik magában az előszobai tükör előtt Csizmarek – nevezzük így! A tükör földig, azaz neki éppen tetőtől talpig ér. Ebben nézegeti, méregeti magát pont, hajol oda  tükörképéhez. Lábán hétmérföldes csizma, fején malomkő nagyságú, pille-könnyű, felhőszín kalap. Akár indulhatna is, de valami még hátravan. Az arca! Nem, nem grimaszol, csak megpróbálja: rendben van-e minden? Táncol-e minden izma? Rezdül-e a szempillája, működik-e minden ránca? Arca kerek, orra rendes, szeme barna, szája keskeny. Mosolyint egyet, aztán homlokot redőz. Most félárbocon a szemhéja, aztán vissza. Kinyílik meg elkerekül a szája. Mi ez? Nem léphet készületlenül az utcára, ezt te is beláthatod.

 

Még ki sem teszi a lábát a kapun, ráköszön Etus néni:

 

„Jó reggelt, kedves szomszéd!”

 

„Viszont!” – biccent, s fején (hoppá) billen a kalap; odakap, hogy le ne essen, és visszamosolyog: szeme szelíd, orra rendes, szája elhúzódik, kicsit felfelé kunkorul. Ez már másik arc. Kalap újra billen (húha), picit megijed: szeme riadt, szája most nem úgy kerekül, ó, de nem úgy ám, mint ma reggel, mikor kinézett az ablakon. Ez itt egy másik ó... Másik arc... Mennyi arc... Hát persze, hogy figyel, hát persze, hogy viszi magával mindig, mindet.

 

Ha maszkabálba menne? Akkor is. Az volna ám a móka. Az álarc alatt, amit persze ő is felvenne, olyan képet vágna, amilyen jólesik, amilyet akar. Persze így is. Bármit leolvashatsz az arcáról. A bálban biztos vidáman vigyorogna, mint a vadalma. Hát akkor minden rendben. Lábán hétmérföldes csizma, fején malomkő nagyságú, pille-könnyű, felhő-szín kalap. Zsebében kisbicska, madzag, üveggolyó, barackmag. Arca kerek, orra rendes, szeme barna, szája barátságos vonal, a neve legyen Csizmarek, most elindul a kapu felé.

 

Elképzelem – képzeld el! –, hányféle arcot vághat egy ember. Nem, nem pont Csizmarek, de lehet ő is. Lehetsz te, lehetek én, vagy valaki más. Hogy áll a szeme, a szája, hogy nyúlik, kerekül az arca, ha derűs, ha borús, ha nagyon örül, ha sír, ha riadt, ha vagány s ha reggel kinéz az ablakon, hogy ó, ó, ó… Én, mint mindig, papírral, ollóval játszom. Te rajzolhatod is a más-más hangulatot kifejező ábrázatot, fizimiskát, igazi és ál-arcot. Ha van kedved, előtte gyakorolhatsz a tükörben.

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek