Hol itt is volt, hol ott is volt, de egyszer volt, hogy nem volt itt se meg ott se. Így történt, hogy Kalamajka, Terembura és Hacacáré, a három koma otthonkeresésre indult a Hármasúton. Útra együtt keltek, mert úgy gondolták, mindegy, hogy kvártélyba, viskóba vagy vityillóba költöznek. Elhatározták, bármelyik mellett döntenek, onnantól az lesz minden útjuk kiinduló- és végpontja, mindig onnan indulnak el, és oda térnek vissza. Ha bármikor, bárhol, bármelyikük elvész, az a hely fix petty lesz kerek világuk egyenes, gömbölyded és amorf terén.

 

A Hármasút az egyestől kettővel jobbra és a négyestől eggyel balra van. Könnyű rátalálni, elágazásainak száma azonban: egyszer három. 

 

– Ez még viccnek is rossz! Mitévők legyünk most? – morfondíroztak. Ám segítségükre sietett három eligazító tábla. 

 

Az elsőn a szavak így álltak haptákba:

 

„A Hármasút jobb oldali útja. Otthonul itt egy kantin szolgál, ahol az étkezések módfelett bőségesek. Bármi elfogyasztható, ami szem-szájnak ingere, szűkölködésnek itt helye nincsen.”

 

A másodikon:

 

„A Hármasút bal oldali útja. Itt egy iciri-piciri, de annál biztonságosabb trezor vágyja birtokba vételét. Minden ajtaján hét lakat, és minden lakatján három másik.”

 

És végül a harmadikon:

 

„A Hármasút középső útja. Itt található az álomotthon, egy igazi kürtő. Melegségének e világon párja nincsen!”

 

Az eligazító táblákat látva a három koma még mélyebb tanácstalanságba süppedt. 

– Ez egyszerű feladványnak is bonyolult! 

Nem volt más hátra, mint előre. 

– Nem megyünk mi se jobbra, se balra, se középre! Saját magunk építjük fel az otthonunkat! – tökélték el magukat. 

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)