Minket még patkócsattogás, szekérzörgés vert fel hajnali álmunkból. És még egy különös hang: a talicskakerekek nyikorgása-nyiszorgása ablakunk alatt. Ilyet ma már nem hallani. Sokan a talicskáról sem tudják, mi fán terem, pedig a középkor óta használják. Egykerekű, kézi teherszállító eszköz. Két meghosszabbított fogója vagyis szarva segítségével az ember maga előtt tolja. Nálunk, Makón a régi öregek ezért ugratták így egymást: felétök hogy híjják a tajicskát? Amire a helyes válasz az volt: nem híjjuk, hanem tojjuk. 

 

Típusa, rendeltetése, elnevezése helyenként változott. A szentesi kubikosok például földet hordtak tajigájukkal a Tisza-töltések építéséhez. Nálunk a hosszabb ládás makai tajicskát sok mindenre használták. 

 

Tóth Ferenc, a városom múltjáról mindent tudó helytörténész szerint Makón a talicska az embert születésétől haláláig elkísérte. A makói hagymáról írt könyvében idézi egy öreg hagymakertész tréfás adomáját:

 

Akkoriban mindönki talicskával járt a szőlőbe, hagymába… aztán az egyik gazdaembör kérdözte az egyik hagymást:

– Hová mész?

– Hát – aszongya – mögyök a szőlőbe.

– Tajicskával mész?

– Avval mék.

– Hozol valamit?

– Nem hozok én.

– Hát viszöl valamit?

– Nem viszök én sömmit

– Hát akkor mér viszöd a tajicskát?

– Viszöm, mer mögszoktam.

 

Makón minden gazdálkodó családnak volt talicskája, némelyiknek több is. Kisebb teher szállításához nem is találhattak volna praktikusabb eszközt, mint a deszkából ládaszerűen összeállított, nyolcküllős és vasalt fakerekű változatot. Nagyapám is talicskával indult ki a Maros-parti kis kertbe babot, krumplit veteményezni, vagy leszedni a gyümölcsfák termését, nagyanyám meg piacra járt vele befőzni való paradicsomért, tömni való kacsákért. Zöldre volt festve, öreg fakereke vidáman nyikorgott a hepehupás téglajárdán, fényesre kopott macskaköveken. 

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható)