Valamikor régen, a múlt század derekán, amikor még fényesebbek voltak a csillagok, és látszott a Tejút széles sávja is, mert nem homályosította el fényszennyezés az eget, anyám megmutatta a Göncölszekeret, a Sarkcsillagot és a Fiastyúkot, nagyanyám pedig Szent Dávidot a Holdban.

A Hold ősidők óta izgatja az embereket. Titokzatos szépsége minden korban megihlette a költőket. Régi tudósok kezdetleges távcsövekkel kutatták. Nevet adtak a krátereknek, hegységeknek és foltjainak, melyeket vizeknek hittek. A sötét felületek valójában lávasíkságok, ennek ellenére ma is tengerként szerepelnek a holdtérképeken. Az Apolló 11 űrhajó utasai a Nyugalom tengerén értek holdat 1969-ben, egy japán holdszonda pedig a Viharok Óceánjának bazaltfelszínéről küldött pár éve nagyszerű felvételeket.

A népi képzelet különféle alakokat vélt felfedezni a holdkorong sötét foltjaiban. Erdélyben kapcáját szárító pásztort ismertek föl bennük, Dunántúlon favágót, a Mura vidékén ökörrel szántó parasztot. Nyelvrokonaink, az Urál hegység innenső oldalán élő komik vízhordó lányt láttak a Holdon, mások rőzsehordó embert, nyulat, varangyos békát. A magyar nyelvterület nagy részén élőknek a bibliai Dávid király alakja rajzolódott ki a foltokból. Egy mondóka szerint Szent Dávid a holdban ül, ha kedve tartja, hegedül. Szegeden és környékén úgy tudták, a Holdban Cicelle ? Szent Cecília ? táncol, és fogyatkozáskor az ő szoknyája takarja el a Holdat. 

Holdunk átmérôje egynegyede a Földének, és nagyjából tíz egyenlítônyire van tôlünk. Ez a világegyetem méreteihez képest elenyészô távolság, a fénynek kevesebb, mint másfél másodpercre van szüksége, hogy megtegye, nekünk azonban elég messze van. A rakétasebességgel száguldó ûrhajónak három napig tart az út odáig.

Égi szomszédunk szilárd égitest, és bármilyen sejtelmesen ragyogja be az éjszakát, nincs saját fénye, a Napét veri vissza. Huszonnyolc nap alatt kerüli meg a Földet, és ezalatt lezajlik az elbûvölô színjáték, amit a Hold fényváltozásainak nevezünk. A Nap, Hold és Föld egymáshoz viszonyított helyzete változik a keringés során, nem mindig látjuk teljesen a megvilágított oldalát. Az újhold vékony sarlója egy hét alatt növekszik félholddá, újabb hét alatt teleholddá; a harmadik héten felényire soványodik vissza, majd a negyedik hét végére teljesen elfogy. A telô és fogyó Holdat könnyû megkülönböztetni. Ha D betût formáz: Dagad, ha C-t, akkor Csökken. Latinul fordítva van: Crescit (ejtsd: kreszcit) – növekszik, Decrescit (ejtsd: dekreszcit) – fogy, ezért nevezték a régi Rómában hazugnak.

A két hétig növekvô és megtelô, majd a következô tizennégy nap alatt elfogyó hold az átváltozás, a növekedés és fogyás, a halál és az újjászületés jelképe. A Nappal szemben az éjszakát – a meleggel a hideget, a szárazzal a nedveset, a férfiassággal a nôiességet – jelenti. A Hold a titokzatosság, az álom, a mágia birodalmának ura vagy úrnôje. Sol (ejtsd: szol) – a latin Nap – hímnemû, Luna – a Hold – nônemû szó, de nálunk a népi hiedelemvilágban férfi.

Földünk egyetlen holdját a Naphoz hasonlóan sok ókori nép tisztelte. A görögöknél Szelené, a rómaiaknál Luna volt a holdistennô neve. A régi magyar hitvilágban nem tartották istenségnek, a népi képzelet azonban megszemélyesítette, és mágikus hatalmat tulajdonított neki. Különösen gyógyító – például szemölcs-, tyúkszem-, féregeltávolító – erejében hittek: Újhold, új király, engem vacsorára vár, de én nem mehetek el, szemölcsömet küldöm el. A nyavalyatörôs gyermek anyja Szôregen ezt a ráolvasót mondta három héten át mindennap: Uj Hód: uj Kiráj! Az én gyerökömet a nehézség töri. Te vagy a Ráadó, Te vagy az Evövô; vödd le rúla!

Olykor az idôjárást is megjósolja. Nézzétek, mekkora udvara van, mondjuk, ha párába burkolózva látjuk, esni fog. És ezzel sem csap be: másnap többnyire esôre ébredünk.