Ennél különlegesebb, már-már hihetetlen történetet mesélek egy tengeri állatról. Mesém főhőse, a szivacs (nem a bolti műanyag, hanem az eredeti, tengeri) az állatok közül az egyik legősibb, kezdetleges testfelépítésű élőlény. A szivacsállat valójában önálló sejtekből álló hólyag (na jó, elegánsabban szólva zsákszerű képződmény), amelynek külső felén rengeteg apró nyíláson beáramlik a központi üregbe a tengervíz, majd a középső nagy nyíláson – akár egy kéményen át – megszűrve távozik. A szivacs kiszűri a vízből az emészthető és táplálékul szolgáló törmeléket. Puha sejtjeit a szivacstűk tartják egyben, laza hálózatot alkotva ezek formálják a vázát. A szivacsállat tehát békésen üldögél a tenger fenekén vagy a szirteken, szűrögeti a vizet, míg egy halász hálója leszakítja, és a fürdőszobánkban végzi mint mosdószivacs. Ebben eddig nincs semmi hihetetlen, senki nem mondaná, hogy: akkor hiszem, ha piros hó esik…

 

Csakhogy néhány évvel ezelőtt új-zélandi kutatók az ottani mélytengerek 1000 méter mély, sötét világában különös felfedezést tettek. Mint tudjátok, a szivacsok helyhez kötött életmódot folytatnak. A kutatók azonban húsevő szivacsokra bukkantak. Hogy a csudába lehet ragadozó egy helyhez kötött élőlény? Nos, nagyjából úgy, mint a horgászok, akik csöndben, mozdulatlanul üldögélnek a stégen, csónakban vagy a parton, és várják, hogy a horgukra akadjon valami. Ugyanezt teszik a ragadozó szivacsok is! Sejtjeik olyan szivacstűket tartalmaznak, amelyeknek a vége horog alakú. Csöndben várják áldozataikat – azok persze nem sejtik, hogy vadásznak rájuk. Kicsiny rákfélék közelítik meg a szivacsokat, remélve, hogy csipegethetnek belőlük. A rákfélék egyik sajátságos tulajdonsága és védekező része a vastag, védelmező páncélzat. De a szivacstűkön kialakuló horgokba mégiscsak beleakadnak a rákfélék csápjai és lábai, és menthetetlenül halálos fogságba kerülnek. Majd ennél is meglepőbb folyamat következik. Mivel a szivacsok annyira egyszerű felépítésű lények, hogy nincsenek külön sejtjeik, amelyek az emésztést végeznék, a szivacs valamennyi sejtje körbeveszi a horgokkal rögzített áldozatot, és sejtenként emészti meg a prédát. A folyamat lassú. Egy-egy elfogott rákocska nyolc-tíz napra való emésztési feladat a ragadozó szivacsnak, amely ilyenkor szinte teljesen átalakul. Minden egyes sejtje az áldozat felé vándorol, hogy kivegye részét a lakomából. Szépen lassan körbefogják a rákocskát, míg annak legfeljebb egy-egy lába áll ki, és komótosan megemésztik…

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható.)