S nem lesipuskásként, titkon „kapta le“ őket. Kálmán Kata nagyon is tiszteletben tartotta a szociofotózás alapvető követelményét: fotós és modellje ismerje egymást, hiszen csak valódi kapcsolatban lehet felfedezni egy ember életének jellegzetes pillanatait. 

 

Amikor sok-sok fényképből válogatva összeállította Tiborc című albumát, Kálmán Kata megkereste Móricz Zsigmondot, és megkérte, írjon előszót a kötethez. No de tudta, hogy Móricz két dolgot nagyon nem szeret és következetesen el is hárít: nem ad autogramot (már akkor is divatos volt híres emberek aláírását gyűjteni) és nem ír előszót. De láss csodát! Móriczot annyira elbűvölték a fotók, hogy nem csupán kötetnyitó ajánlást írt, de kiadót is szerzett, sőt, ahol csak tudta, népszerűsítette a képeket. Az album a Bánk bán tragédia szereplőjéről kapta címét. Katona József drámájában Bánk nagyúrnak mondja el a paraszti sorba szorított Tiborc, milyen az ország nyomorultjainak élete. És Móricz a fotókat látva ráeszmélt, hogy ezek az emberek az ő hősei. Róluk írta legszebb, legszorongatóbb novelláit, regényeit, és azt is megérezte: a kép, a látvány talán erősebb hatású, mozgósítóbb, mint az írás. A harmincas években sorra születtek a szépirodalmi szociográfiák. A gyakran emlegetett „hárommillió koldus“ országában több művész a tények leírásával vagy megmutatásával tiltakozott a kizsákmányolás, mindenféle egyen-lőtlenség és megalázás ellen. 

 

Kálmán Kata később elmesélte, hogy ő sohasem tanult szociológiát, nem olvasott filozófiát, de gyerekkorától mélyen felháborította a társadalmi igazságtalanság. „Hogy fotós lettem, véletlen – mondta –, de az, hogy szociofotós lettem, nem véletlen“.

 

Persze, elárulom neked, egyáltalán nem véletlenül lett fotós. A Felvidéken született Kálmán Kata Budapesten érettségizett, és utána modern táncművészetet tanult. A magániskolában komoly elméleti oktatás is folyt. Művészet- és kultúrtörténetet a magyar avantgárd, az újítások sokoldalú alkotója, Hevesy Iván tanított. Ismeretségükből hamar nagy szerelem és életre szóló munkatársi kapcsolat lett. Éppen húszesztendős volt Kata, amikor házasságot kötöttek. A fiatalasszony gyakran szerepelt a mozdulatművészeti előadásokon, a megélhetéséhez szükséges pénzt azonban – társaihoz hasonlóan – tanítással kereste. A tanítványokat pedig – mi mást tehetett? – bérelt lakásukban fogadta. Hevesy megelégelte a jövés-menést, és kérte ifjú feleségét, hagyja abba ezt a munkát, cserébe felajánlotta, hogy megtanítja fotózni. A férj remek fotós is volt, a feleség pedig kivételesen fogékony növendék. Egy esztendő után készítette Kálmán Kata a Kenyérevő gyerek című fotót, azóta is legismertebb fényképét. A portré egyik titka, hogy a szegényesen – ne szépítsük! rongyokba – öltözött, láthatóan éhes kisfiú nem egyszerűen egy „gyerek“, nemcsak tudjuk, mert megtanultuk, hogy négyéves és Varga Lacikának hívják, hanem Kálmán Kata közvetítésével immár örökre személyes ismerősünk is. Úgy érezzük, a közelünkben van, tekintete ránk irányul – legszívesebben barátságosan hozzá hajolnánk.

 

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható.)