Mostanra már nagyon sok mindent tanultál a beszédről. Tudod, hogy levegőt kell vennünk, ki kell gondolnunk, mit akarunk mondani, és utána: HAJRÁ! Elő az éneklő magánhangzókkal, elő a hosszan ejtett vagy felpattanó, zengő vagy csak zörejnek ejtett mássalhangzókkal: egyszeriben beszélünk!

Igen ám, de folyamatosan ellenőriznünk, hallanunk is kell, amit mondunk. Ha valamit rosszul mondunk, meghalljuk, és változtatunk rajta. De ha nem halljuk?

Biztosan láttad már, hogy a televízióban néhány műsor alatt tolmácsok „jelelnek”, vagy az utcán kéz– és arcjátékukkal, jeleléssel kommunikálnak a siket emberek. Régebben azt mondták a siketekről: „siketnémák”, mert aki nem hall, nehezen tanul meg beszélni is. Ennek az a magyarázata, hogy miközben beszélünk, a fülünk segítségével folyamatosan ellenőrizzük, hogy pontosan mondtuk-e, amit gondolunk. Ha ez a fontos képesség hiányzik, nem tudjuk ellenőrizni önmagunkat, és kordában tartani a beszédünket.

Bármelyik érzékszerv hiánya megnehezíti az eligazodást a világban, ezért fontos, hogy odafigyeljünk minden társunkra, aki valamilyen fogyatékkal él. Az egészséges érzékekkel élők számára elképzelhetetlen, hogy a siketek teljes csendben élnek, nem hallják a külvilágot, nem élvezhetik a zenét, és nem érzékelhetnek előre sok veszélyt, amely zajjal jár.

Fülünk olyan ajándékcsomagra hasonlít, amiben több egymásba rakott doboz közepén egy gyufásskatulyába rejtették a meglepetést. Három részből áll: külső, középső és belső fülből. A hang a fülkagylón és a hallójáraton át a dobhártyáig jut, melyet rezgésbe hoz. Ezt a rezgést kis csontocskák továbbítják a belső fülben lévő csigához. A csiga sűrű folyadékkal telt szerv, belsejében támasztó- és szőrsejtekkel borított hártya van. Ide jutnak a folyadékon át a rezgések, itt örvényeket keltenek, és ezek az örvények ingerületként kerülnek tovább az agyunkba.

Az is furcsa, hogy önmagunkat másként halljuk, mint mások minket. Ha felveszed a hangod és visszajátszod, bizony meglepetés ér: „te jó ég, ez az én hangom?!” Soha nem hallod úgy magadat, mint mások, mert saját hangodat két helyről hallod. Ha befogod a füled és beszélsz, akkor is hallod magadat, mert a koponya csontjai egyenesen a belső fülbe vezetik a hangot: ez a csontvezetéses hallás. Persze a fülkagylódba is jut a saját hangodból, így onnan is érzékeled.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)