Volt egyszer egy malom, Cerka Cofli és Orna Mentika járatta, A tevegyomortól a sajthárfáig mindent megőrölt, és beszélni is tudott. Kérdezte, hogy Mekkora a digitális lábnyomod? Újhold, új király idején, amikor A visszatérés ígérete teljesült és A másik szárnyas ló is megjelent, méghozzá Kővé vált lábnyomok mentén, a Régi históriák szerint Veronika ezt válaszolta: “Én vagyok ti.” És akkor… megcsinálták a boszorkánykását, a Szitakötőszótár meg a Szóról szóra recepjére. Közben elkészült a Kávémese is, beindult a Szellemvasút, a Szójátszótéren pedig így szólt A vadász és a medve: Mondhatta volna szebben. Nem maradt más hátra, mint hogy Nézzük együtt – Szőnyi István képeit.
Centauri A visszatérés ígérete Sokan a szomorúság évszakának tartják az őszt. Vége a nyári melegnek, a vakáció és a gondtalanság idejének, megérkeznek az első szelek, gyakran már szeptemberben ködösek, és valóban kissé búsak a hajnalok. A lombhullás, a táj lekopaszodása, a rövidülő nappalok és az egyre kevesebb fény az elmúlást idézi. Bevallom, néha én is így érzek, ám sokkal többször gondolok arra, milyen szépségei vannak az ősznek. Nehéz volna igazságot tenni az évszakok versengésében, de ha döntőbíró lehetnék, talán az őszt emelném ki. Mert még a tavasznál is mozgalmasabb.
Mennyi minden történik ősszel! Ilyenkor érik a legtöbb gyümölcs, köztük a szőlő, a borvidékeken vidám emberek szüretelnek; ekkor bőgnek a szarvasok, a nagytermetű gímszarvasok szeptemberben, a kisebb dámszarvasok októberben; ha sok az eső – márpedig ősszel általában nincs hiány benne, hisz a szeptember a második legcsapadékosabb hónapunk (az első a június) – az erdőkben mindenütt ízletes gomba nő; s végül, de nem utolsósorban, ilyenkor zajlik a madárvonulás. Nekem a szüret, a szarvasbőgés, a gombászás és a vonulás a legfontosabb az őszben. Most a leglátványosabbról, a madárvonulásról mesélek.
Azt már bizonyára tudod, hogy a madarak jelentôs része ôsszel délibb, melegebb vidékre vonul. Némelyikük nem nagyon messze, csak a Földközi-tenger mellé költözik, de akad, amelyik átkel rajta, és Afrikában tölti a karácsonyt, sôt, egyik-másik madár nem elégszik meg ezzel – egyenesen Afrika legtávolabbi pontjáig, Dél-Afrikáig vonul, mint például a gólya vagy a fecske. Amikor olyan idôs voltam, mint most te, az ôszhöz, az iskolakezdés idôszakához elválaszthatatlanul hozzátartozott a villanydróton gyülekezô fecskék látványa. Néha több ezren üldögéltek csacsogva-csicseregve, tollászkodva, hogy aztán egy váratlan pillanatban szétrebbenjenek. Te már láttál gyülekezô fecskéket? Tudod, hogy más madarak is csapatokat alkotnak vonulás idején? Nemcsak a fecskék, hanem a már említett gólyák is, vagy gondolj a seregélyekre! Rájuk néha haragszanak a szôlôsgazdák, mivel épp szüret idején portyáznak nagy csapatokban az ültetvényeken, és mi tagadás, komoly károkat okozhatnak, de nem szabad elfelejteni, hogy ugyanezek a madarak költési idôben rovarokkal táplálkoznak, s nélkülük bizony még nagyobb kár érne minket. Idén májusban például nagyon sok volt a cserebogár, s csak azért nem több, s nincs megint erôs rajzás, mert a seregélyek összeszedték ôket!
|