„Az óra nem állt meg, csak az idő.” Régi filozófiai probléma, hogy mi az idő (és a tér). Newton valóságos létezőnek tekintette az időt, amely mindenféle külső viszonyítás nélkül állandóan és egyenletesen folyik. Kant szerint azonban az idő (és a tér) nem valóságos létező, csak bennünk, a világ szemlélőiben van; így érzékeljük a világot, s az idő csak az ember világhoz fűződő viszonya.

Az idő egyenletes múlását sokáig senki nem vonta kétségbe. Einstein általános relativitás elmélete értelmében azonban az idő múlása nem független az adott rendszer sebességétől. Ha egy mozgó rendszerben valaminek megmérjük az idejét, kisebbnek adódik, mint ahogyan egy „külső szemlélő” méri. Vagyis mozgó rendszerben lassabban telik az idő, mint az állóban, és a különbség annál nagyobb, minél nagyobb a sebesség. De még az űrhajók és rakétáik sebessége is nagyon kicsi ahhoz, hogy számottevő legyen az idő „lassulása”. A fénysebességet megközelítő (pl: a fénysebesség tizede) sebességek esetén azonban már nem elhanyagolható az „idő-tágulás”. Ezt érzékelteti az ún. „iker-paradoxon”, mely szerint ha egy ikerpár egyik tagja elképesztő sebességgel „utazgat” a világűrben, majd visszatér a Földre, a testvére közben sokkal többet öregszik, mint ő. Ugyanez az időlassulás következik be igen nagy tömegű csillagok (vagy galaxisok) közelében, ill. belsejében. S vajon hogyan telt az idő a Nagy Bumm kezdeti pillanataiban, amikor az ismert Világegyetem teljes tömege „egy helyen” volt?

Az időmúlás érzékelésének szubjektivitása. Belső óránk működéséről még nem sokat tudunk. Valószínűleg az agyunkban van valamilyen központ, amely „méri” az időt. Alapvetően a 24 órás nappal-éjjel váltakozáshoz való alkalmazkodásról van szó, ugyanis előnyben van az az élőlény, amely biokémiai és más működési szempontból „előre tudja”, hogy mikor lesz sötét vagy világos. A belső óra azonban sokkal kisebb időtartamok becslésére is alkalmas. Kellő gyakorlással viszonylag pontosan tudjuk óra nélkül is számolni a másodperceket. (A zenészeknek erre szükségük is van, mert a zeneszerzők úgy jelzik egy mű általuk elvárt gyorsaságát, hogy megadják: hány negyedhang adjon ki egy percet.)

Tevékenység: Becsüljük meg, mennyi egy perc! Startra mindenki behunyja a szemét, magában számolja a másodperceket, s így – vagy bármilyen más módon – megpróbálja megsaccolni, hogy mikor telik le egy perc. Akkor szemét kinyitva feltartja a kezét. A játékvezető – órával a kezében – figyeli az eseményeket, nem szól, csak fölírja a táblára, hogy a legelőször és legutoljára jelentkező hány másodperc elteltével tette fel a kezét, és némán rámutat arra, aki legpontosabban jelezte az egy perc elteltét.