Ahány ház, annyi szokás, tartja a régi mondás. Így van ez a gyerekek nevelésénél is. Különböző korokban és népeknél változott a bánásmód, de a rosszaságért büntetés járt majdnem mindenütt: ijesztgetés, megszégyenítés, bezárás, éheztetés, verés. Az ókori Rómában az apa akár meg is ölhette gyermekét. 

 

A szigor az ókori Spártában volt a legnagyobb, innen a ma is használt spártai nevelés kifejezés, ami már a születés után elkezdődött: Plutarkhosz, ókori történetíró szerint a Taigetosz hegyfokáról ledobták a fogyatékos csecsemőket. Hétéves korukban elszakították a kisfiúkat családjuktól. Embertelen módon szoktatták őket engedelmességre és a nélkülözések – éhezés, hideg – elviselésére. Ismert történet, hogy az ostorozásra ítélt spártai fiú jajszó nélkül tűrte a verést, amibe belehalt. Legmegengedőbbek a japán szülők voltak, elnézték csemetéik csintalankodását.

 

A középkorban és később sem bántak kesztyűs kézzel a gyerekekkel. Gyakori volt a testi fenyítés. Egyes amerikai iskolákban a 19. század végén még alkalmazták a korbácsolást. Az angol kisiskolások a 20. század első felében 1–4 botütést kaphattak fegyelmezetlenségükért.

 

Irodalmi példák sora mutatja, hogy a büntetések változatosak voltak. Egy híres angol regényben Jane Eyre-t (dzsén er) hazugsággal vádolja keményszívű nagynénje, a lakatlan vörös szobába záratja, majd árvaházba adja. Ott Hazug vagyok feliratú táblával a nyakában órákig kell állnia, és vacsorát sem kap. Nyilas Misit, a Légy jó mindhalálig gyerekhősét karcerbe (rácsos zárka) küldéssel fenyegetik, és azzal, hogy kitépik a fülét. 

 

Ők ártatlanul szenvedtek, mások viszont rászolgáltak a büntetésre. Mark Twain (tvéjn) amerikai író könyvében az iskolakerülő, vásott Tom Sawyernek (szojer) kerítést kellett meszelni, míg a többiek játszottak. Kiskorában Gárdonyi Gézát (az Egri csillagok szerzőjét) pipaszárral kergette apja az asztalosműhelyig, hogy visszaadja az ellopott ceruzát. 

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható.)