Bükkösi Rossz Manó bozontos fejét lehajtva lézengett a kertben, és időnként akkorát sóhajtott, hogy az arany barackfa leveleinek egymásba kellett kapaszkodniuk, nehogy levigye őket a légáramlat az ágról. Néha-néha sóvárgó pillantást vetett a szomszéd kertbe, ahol Csókos Bibír és barátnői egy hatalmas asztalt körülülve a Boszorkánykonyha legújabb számából olvastak fel izgalmas cikkeket.

 

– Micsoda lehetőség volna! – mormolta maga elé Bükkösi Rossz Manó, de nem tett semmit azon kívül, hogy tovább botorkált a kertben.

 

Nem is tehetett, hiszen megfogadta Csókos Bibírnek, hogy a szokásos őszi boszorkány továbbképzést semmiféle csínnyel nem zavarja meg. És az ígéretet be kell tartani! Még egy Bükkösi Rossznak is.

 

– Csak három nap! – biztatta magát, és kiment az utcára, hátha ott gyorsabban múlik az idő.

 

Néhány házzal arrébb, Vakondék udvarából hangos kiabálást hallott. Odavágtatott.

 

– Egy hét szobafogság, ha nem készíted el, és rossz jegyet kapsz Vaksi nénitől! És nincs játék Ürgével! – kiáltozott Vakondpapa az udvar közepén.

 

– De Papa! – húzta a száját Vakondkölyök egy földrakás mellett állva. – Ez csak szorgalmi feladat. Nem kapok semmit, ha nem csinálom meg.

 

– Nem érdekel! A feladat az feladat! És ha már elkezdted…

 

Vakondkölyök kelletlenül a rakás felé fordult, paskolgatott rajta néhányat, majd leült a tövébe.

 

– Nem megy! Fáradt vagyok, és kedvem sincs hozzá!

 

– A kedvenc vakondtúrás tortádat készítem el, ha befejezed – ígérte Vakondmama.

 

– Jaj, Mama! Mindig ezt mondod! – Vakondkölyök felkászálódott, ismét paskolgatott egyet-kettőt a buckán, majd lehuppant. – Nem kötelező.

 

Ekkor ért oda Bükkösi Rossz Manó.

 

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható.)