A minap cifra, piros, arany pecsétes borítékot találtam a postaládámban. Türelmetlenül bontottam fel – meghívó volt benne a maszkabálba. 

 

Vajon minek öltözzek? A maszkabálba csak jelmezesen mehetek. Óriásnak túl kicsi voltam, szultánnak túl sovány, Télapónak túl fiatal – fogtam a fejem egyszer jobbról, aztán balról, de nem jutott eszembe semmi. Az alsó polcomon csomó színes tollúval teli csomagra bukkantam, valaha a nagymamámtól kaptam. Ez az, kiskakas leszek! Felvettem a barna nadrágomat, édesanyám a színes tollúkat hátul szépen beletűzögette, néhányból tarajt készített a kobakomra. Volt egy régi, ezüst félkrajcárom, akárcsak a kiskakasnak a mesében, azt a zsebembe tettem s elindultam a maszkabálba.

 

Amint beléptem, alig hittem a szememnek: színes fali díszek, tarka asztalok, csillogók és villogók és rengeteg ismerős. Hófehérke zöld ruhában hét óriással körülvéve táncolt, Piroska bőrönddel a kezében mendegélt, miközben a róka lábujjhegyen lopakodott a nyomában. Jancsi és Juliska egy tündért próbált lapátra ültetni, hogy megsüssék a nagy kemencében. Egy királyfi éppen akkor talált rá Hamupipőke fél kesztyűjére, és kereste a kesztyű tulajdonosát, a másik délceg királyfi meg a gyönyörűséges Csipkerózsika ujját kötözgette, mert megszúrta az olló. A színpadon jókedvűen zenélt négy muzsikus – a kutya, a macska, a szamár és a kacsa. 

A terem közepén összefogózva állt a farkas, róka, őz, nyuszi és tyúk, és harsogva énekelték: „Farkas-barkas, jaj de szép, róka-bóka az is szép, őzem-bőzem az is szép, nyulam-bulam az is szép, kakas-bakas az is szép, tyúkom-bukom, jaj, de szemtelen”. 

 

A tücsök és a hangya az asztalnál veszekedtek fennhangon: a hangya, aki egész nyáron át hegedült, kérte a tücsköt, adjon neki alamizsnát télire, de a szorgalmas tücsök egy árva búzaszemet sem adott.

 

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)