KÖZÖSKÖDÉS
Lackfi János | Benedek Virág

Közügyek

Kicsi koromban a játszótéren lelökdöstem

a kis koszosokat a mászókáról, mert az az ÉN

váram volt, de rettentően leszidtak, a mászóka

ugyanis KÖZÖS, ami azt jelenti, nem az ENYÉM.

Óvodában leszidták Zolikát, mert nem engedett

egy kört se motorozni, pedig a motor nem az övé,

hanem KÖZÖS, vagyis az ENYÉM is. Mikor

megettem az uzsonnámat, és beleharaptam

a Zolikáéba, aki tök lassan pöszmögött vele,

kaptam a pofámra, nem értettem, hiszen

az uzsonnát KÖZÖSEN kapjuk, 

tehát elvileg az ENYÉM is.

Mikor az Öcskös megszületett, nekem tilos

volt szopizni Anyukából, pedig a mi KÖZÖS

Anyukánkról van szó, a játékaim közül meg

bezzeg rögtön KÖZÖS lett az, amire csak a kis

disznó szemet vetett. Arról nem is beszélve,

hogy mikor a KÖZÖS szobánkban lelöktem

őt az ÉN saját ágyamról, nagyon kikaptam,

ugyanúgy, mint, amikor a KÖZÖS

szobánkban bemásztam az ő járókájába,

pedig ha neki szabad, akkor nekem miért nem?

Az ÉN születésnapi tortám rögtön KÖZÖS

lett a vendégekkel, amint meg akartam

enni az egészet, pedig olyanról sem hallottam

még, hogy valakiknek KÖZÖS születésnapja

lenne, az ilyesmi nagyon ritka, a születést

nem lehet úgy időzíteni, mint a filmekben

a bombát. Osztálykiránduláson az ofő

azzal pengetett, hogy és most mindenki

szépen dobja be a az uzsonnáját a KÖZÖSbe,

és persze a jó kis rántott húsosom helyett, amit

az ÉN Anyukám csomagolt el nekem, sikerült

egy körözöttest pecáznom, aminek még a szagát

is utálom.

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható)