I. Közösségépítő játékok

(Bevezetésként az alábbi játékokból a foglalkozás idejének megfelelően válogathatunk.)

Névgombolyító 

Körben ülünk. Az egyik játékosnál van egy gombolyag fonal. Ez a játékos odadobja egy társának a gombolyagot, miközben a nevét mondja, és megfogalmazza, hogy mit szeretett meg a másikban, mi benne a jó, amit ő is megtapasztalt. Az első dobó nem engedi el a fonal végét, és a következő játékos sem engedi el a fonálnak azt a pontját, ameddig hozzá elérve legombolyodott. A fogadó ugyanígy tesz, csak valaki mással, amikor átdobja a fonalat a kiszemelt társnak. Addig folyik a játék, amíg mindenki legalább egyszer megkapta a gombolyagot. A végén egy háló feszül a kör közepén a játékosok között. 

Az osztály szobra 

A csoport egyik tagja a többiekből egy szoborcsoportot alkot, tetszése szerinti pozícióban és kapcsolatokban. A szoborcsoportban magának is gondol egy helyet, majd amikor beállított mindenkit, saját maga is beáll az eltervezett helyre.

Változat: ha a szoborcsoport beállítása után elhangzik a felszólítás, hogy amennyiben valaki nem érzi magát a megfelelő helyre beállítva, cseréljen helyet a saját elgondolása szerint. Ilyenkor a mászkálás és helycsere eltarthat egy darabig. Ebben az esetben különösen fontos megbeszélni a játékot, de úgy, hogy a csoport minden tagja kap lehetőséget a megnyilatkozásra. Minden ilyen szoborcsoport-alakulatban kifejeződik a szobrásznak a csoportról alkotott képe: milyen belső kapcsolatokat lát a csoportban, kit gondol a csoportmaghoz, kit pedig a külső pereméhez tartozónak. 

Parola 

A játékosok körbe rajzolják a kezüket egy rajzlapon, majd kivágják a formát. Tesznek rá egy jelet, hogy tudják, melyik az övék és középre teszik. Egy asztalkendővel letakarják az egészet, megkeverik, és körben mindenki húz egyet. Ha valaki véletlenül a sajátját húzta, akkor visszateszi, és újra próbálkozik. A kihúzott papírkézre mindnyájan írnak valamit. Aki elkészült, visszateszi azt a terítő alá. Ha már az összes kéz visszakerült, mindenki kiválasztja a sajátját, és megpróbálja kitalálni, hogy ki üzent neki. Sorban mindenki elmondja, hogy a kézre írt szöveg alapján milyennek gondolja az üzenőt, és elmondja azt is, hogy milyennek látta azt a kezet, amelybe ő helyezte el az üzenetét. Az elmondásokban nem szerepelhet szó szerint az üzenet. A cél az, hogy a címzett és a feladó megtalálja egymást. 

Kellék(ek): írógéppapír, tollak, színesek, ragasztó, olló. 

II. Mit jelent nekünk a közösség? (irányított beszélgetés)

• a családban
• a barátok között
• az osztályban
• az iskolában
• a szülők mnkahelyén
• lakóhelyünkön
• Magyarországon

III. Szitakötő /Tél/ Lackfi János: Közügyek

Elolvassuk Lackfi János írását, megfigyelve a bírálat – önbírálat fontos eszközét, a humort, az iróniát.

Értelmezzük a következő kifejezéseket:

Az én házam, az én váram.

Közös lónak túros a háta.

Beszélgetés arról, hogyan szolgálhatja az ÉN, az ENYÉM  –  a KÖZÖS ügyét.

IV. Nekünk vannak-e olyan tulajdonságaink, amelyekkel elégedetlenek vagyunk? Melyiktől szabadulnánk meg szívesen?

Tulajdonságbolt (egyéni tulajdonságaink)

A különleges boltban tulajdonságokat lehet adni-venni, és a tanár az eladó (cserélő). Minden gyerek vásárolhat bármilyen tulajdonságból bármilyen mértéket, de valamivel fizetnie kell. Azzal a tulajdonságával fizethet, amelyik szerinte felesleges, vagy amitől szívesen megszabadulna (hátrányos tulajdonság). 

Mi van a tető alatt?  (az osztályközösség tulajdonságai)

A ház egyik oldalán az iskolával kapcsolatos örömök, jó dolgok vannak, a másik oldalán mindaz, ami problémát, gondot jelent, amit a gyerekek szeretnének megváltoztatni. Az osztály tagjai teleírják a ház mindkét felét, utána közösen megbeszélik a leírtakat. Azokat a problémákat, amelyek gyakran konfliktusok forrásai, kiemelik; megvitatják, hogyan lehetne változtatni a gyengeségeken.

Kellékek: agy csomagolópapír, amelyre egy kettéosztott ház körvonalait rajzolták, tollak. 

Az elkészült „közösségi ház” felkerülhet a faliújságra.