bla
Fülnyitogató a Palackba zárt üzenet: Akcióhős kerestetik Zsivajfalván. Találósok és Nyílt titkok a Szavakkal festett színházba hívnak: Nézzük együtt Klie Zoltán képeit! Álombetyár, Van véleményem. Van véleményed? Mit rejt a te éléskamrád? Ehető növényeket vagy A csodapipát? Majd magamtól kitalálom: Tündér vagy boszorkány a Bicegő bíbic, és mi a Szellemvasút.. avagy lehet-e szelíden harcolni? Segítenek ebben is Az égbolttisztítók, A szórakozott nyúl és A kapucnis béka, de Az okostelefon, a koltán és a gorilla is, meg Spartacus és A bárd. Könnyű lesz így a Szemétszedés Dezsővel. Jöhetnek Aztán végül aztán Az önkéntes tűzoltók, hiszen Este van, Indián nyár. Gyere kalákába, hej… A legjobb hely nem Robotvilág
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép

Zsombok Zoltán | Szűcs Richárd

A csodapipa

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hosszú, kanyargó országút, azon bandukolt egy juhászlegény.
 
Szomorú volt a juhászlegény, mert elcsapta a gazdája kilenc bárány miatt. Hogy, hogy nem, farkasok törtek a nyájra és elvitték a kilenc bárányt, a gazda pedig levonta az árát a béréből, nem is maradt neki, csak három réztallérja, azok is lyukasak voltak. A pipáját meg ottfeledte.
 
Ment, mendegélt az úton, s amire a nap delelőre hágott, erősen megéhezett. Körülnézett, hogy nincs-e a közelben valamilyen csárda vagy fogadóféle, amikor a sziklák között füstölgést vett észre.
 
– Bizonyára pásztorok – gondolta magában –, főzik az ebédet, no, éppen jókor jövök.
 
Hanem majd hanyatt esett ijedtében attól, amit látott: egy hatalmas szikladarab alá szorulva ott feküdt az ördög, mozdulni sem tudott, ám – akár hiszitek, akár nem – a szájában pipa volt, és szorgalmasan eregette a füstöt.
 
– Hé, juhász! – kiáltott az ördög. – El ne szaladj, ha szerencsét akarsz. Ez a nagy szikla dőlt rám, amint a kincsemet kerestem, emeld meg egy kissé és szabadíts ki innen.
 
– Hogy lehet az, hogy nem nyomott agyon? – kérdezte a juhász.
 
– Mert velem volt a csodapipám – felelte az ördög. – Aki ezt szívja, meg nem halhat, baja nem eshet. Ha pedig betegre pöfékelem a füstjét, menten meggyógyul. Hát taszítsd le rólam a sziklát, adok egy zsák aranyat.
 
– Nem kell nékem az ördög kincse – felelte a juhászlegény –, de a pipát elfogadnám, mert az enyémet a gazdámnál felejtettem.
 
Ráállt erre az ördög, de kikötötte, hogy ha beteget gyógyít, a harmadik beteg az övé lesz, azt ő elviszi a pokolba.
 
Bánta is azt a juhász! Lehengerítette a nagy sziklát, megkapta a pipát, és vígan pöfékelve tovább folytatta útját.
 
Nem sokáig bandukolt, mert csakhamar föltűnt előtte egy vendégfogadó. Fáradt is volt, éhes is volt, a fogadó azonban zárva volt.
 
– Hé, fogadós – zörgött be az ablakon –, mi dolog az, hogy zárva tartod az ajtót? Három lyukas tallérom van, enni, inni szeretnék!
 
Az ablak megnyílt és kiszólt rajta a fogadós:
 
– Csendesebben, hallod-e! Betegen fekszik benn a lányom, majdnem halálán van. Senki fia nem mulathat nálam.
 
No, a juhásznak sem kellett több, megmondta a maga dolgát.
 
– Nagy szerencséd van, hogy erre jártam. Tudd meg, hogy minden bajhoz értek, meggyógyítom a lányodat is. Vezess csak hozzá, hadd látom, mi a baja.
 
Nagyon megörült ennek a kocsmáros, nyomban beengedte a juhászt, aki alig pillantott a beteg lányra, mindjárt nagyot dobbant a szíve, olyan szép volt az a lány. Megfogta a kezét, megsimogatta a homlokát, s lám, kinyitotta a szemét és ránézett a juhászlegényre, aki ilyen szép szemet még világéletében nem látott.
 
– Meg fogsz gyógyulni, galambom – mondta szelíden a legény –, egy óra múlva már a konyhában fogod sütni nekem a töltött csirkét.
 
 
(A folytatás az őszi számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek