Szarvasok képében, Átváltozó hangok kíséretében, Változó szerepekben megtörténtek az Átváltozások. Micsoda madár lett, de nem ám A megbabonázott Zubolyból a Vérfarkasok, vámpírok és álvámpírok között! Ha eljön a tavasz és Nézzük együtt Berény Róbert képeit, akkor Az ősemlőstől az űrtüdőig Mindennapi átváltozásokat látunk. Aztán megyünk tovább, Polgártársak és polgártársnők a Színjátékok szekerén. A szavak dalolnak, ez a Szellemvasút… avagy gyógyíthat-e az író? Téged mi érdekel? A Csillámcsoda vagy Kristályország virágai? Vagy a Mesevadászat – hősök, segítők és bűbájkeverők, s persze Madarak közreműködésével? Vagy a Betyárélet, Alakváltásokkal? És Elmeséled, hogy mit rajzoltam?
    |
NÉZZÜK EGYÜTT...
Berény Róbert képeit! A Szitakötő közepén, ezen a két oldalon és az ide helyezett, összehajtott poszteren olyan magyar festők képei sorakoznak, akiket modern művészként emlegetünk. Ahogy nézzük együtt a képeket és beszélgetünk a művekről meg az alkotóikról, újra és újra előkerül, hogy mit jelent a modern szó – a képzőművészeten belül és azon túl. A korhoz, az időhöz, a 19. század végéhez és a 20. századhoz kapcsolódik. Sokrétegű, széleskörű kifejezés, s az egyik meghatározó eleme, hogy a modern festő közvetlenebbül jeleníti meg saját érzéseit és gondolatait. Nem törekszik a valóság másolására. A változást végrehajtó történések egyik központi helyszíne Párizs volt, az első világháború előtti időkben, ahol sok magyar festő megfordult akkoriban. Berény Róbert is.
1887-ben született, jómódú családban nőtt fel és kisgyerekként is szeretett rajzolni, olyannyira, hogy első tanítója intette szüleit, szoktassák le az állandó és fölösleges firkálásról. 1906-ban Párizsba utazott, ekkor készült az itt látható önarckép is. 1911-ben belépett Budapesten a Nyolcak csoportjába (ő volt a névadó) és sokoldalú tehetsége, lendületes világjobbító vágya révén igen tevékenyen vett részt a művészeti életben, mely akkoriban minden területen, az irodalomtól a zenén át a festészetig az újdonság lázában működött együtt. Berény megfestette Bartók portréját, zenei cikkeket írt a Nyugat folyóiratba, maga is muzsikált (hegedült és zongorázott), később zenét is szerzett, filozófiával foglalkozott, grafikákat készített és színvonalas kereskedelmi reklámokat.
A tanácsköztársaság idején irányító szerepet vállalt, a festőszakosztály vezetője lett, művészeti iskolát, szellemi műhelyt szervezett, s Fegyverbe! című plakátja a forradalom egyik szimbólumává vált. A bukás után üldöztetés következett, börtön, kalandos menekülés, emigráció Berlinbe, nagy szünet a festészetben.
1926-ban tért haza, s aztán Zebegényben dolgozott. 1945-ben műterme sok alkotásával együtt elpusztult. 1953-ban halt meg.
(A folytatás a tavaszi számban olvasható)
|