A sakk 1500 éves, indiai eredetű táblás játék, jóval korábbi, ismert előzményekkel. Szanszkrit nyelven csaturangának nevezték (a csatur négyet, az anga hadsereget jelent). A legenda szerint az uralkodó gyógyítására szánt és sikeresen alkalmazott játék feltalálója „csak” azt kérte viszonzásul, hogy a 64 mezőből álló tábla első négyzetére 1, a másodikra 2, a harmadikra 4, és ugyanígy minden továbbira kétszer annyi búzaszemet adjon, mint az előzőre. Az uralkodó örömmel teljesítette volna az első hallásra szerény kérést, de nem tehette, mert annyi búza nem volt, és azóta sincs a Földön. A 18 446 744 073 709 551 615 búzaszem, ha egy köbcentiméterbe 20 fér belőle, 922 337 203 685 köbméter, azaz Magyarország 93 000 négyzetkilométerét majdnem 10 méter vastagon beborítaná!

A játék szabályai a kezdetek óta valamelyest változtak, de a lényeg megmaradt. A világos és a sötét sereg – király, vezér (Nyugat-Európában királynő), elefántok (futók), huszárok, harci szekerek (bástyák) és gyalogosok (a köznyelvben parasztok) – felállnak a tábla két-két szemközti szélső sorára, majd felváltva lépnek, hogy leüssék a másik királyát, de le már nem ütik, mert ha megtehetnék, azt jelenti: legyőzték – a helyzetet a perzsa eredetű matt szó jelöli. A királyt nem szabad ütésbe tenni vagy ütésben hagyni. A pontos szabályok rengeteg könyvben és a világhálón is elolvashatók. Magyarországon – bizonyára, mert a játék nem nyugat felől érkezett – megmaradt az eredeti vezér név annak ellenére, hogy Nyugat-Európában, a mórokat legyőző Kasztíliai Izabella tiszteletére, jó 500 éve királynőre változtatták.

(A folytatás a nyári számban olvasható.)