Új útra indulunk, de ezúttal azt tanácsolom, az esőkabátodat is hozd magaddal, mert szárnyas paripánk hátán ülve hamarosan egy monszunfelhő kellős közepén találjuk magunkat. Ha jól kinyitod a füled, meghallod a lábunk alatt elsuhanó, forró tájak lakóinak imádságát: Ó, Ganesa, tereld fölénk a monszunfelhőket! A hosszú szárazság után a júniusban érkező esőktől felduzzadnak a folyók, megtelnek a víztározók, de az itteniek jól tudják, hogy takarékoskodniuk kell: egész évben ennyi vízzel kell gazdálkodniuk.

Az esővel együtt végre mi is célba érünk: gyönyörű, hófehér épületet látsz, amelyet kilenc kis tó vesz körül. A parkban sétálgatva alaposan szemügyre veheted a különös formájú építményt, amely hatalmas lótuszvirágot formáz, ezért is nevezik Lótusz Templomnak. A 19. században alapított bahái vallást követők imaháza, de bárki beléphet, hogy gyönyörködjön szépségében és elmélkedjen falai között. A vallási türelemre bizony nagy szükség van errefelé, mert India fővárosának, Delhinek a lakosai különféle vallásokat követnek, és messziről érkezett turisták is szívesen látogatják a csodálatos templomot.

(A folytatás a nyári számban olvasható.)