A Virágénekek Virágvasárnap Hangvirágok, és így köszöntik A megszabadulás ünnepét: Hej, tulipán, tulipán, nem kell Tulipánháború. Faust meg A lebegtető készülékkel, ami A japán császár ajándéka és A rókadémonokat is megmutatja, Az Állatöv titkait kutatja, és azt ajánlja: Ismerd meg magad! A Kaland bölcsőtől bölcsőig tart …avagy mámorító a közjóért tenni, s ha a Szójátszótéren kizöldül a Szó-fa és megpendül a Léghárfa, eljő A bolondok hava is. Akkor aztán (Só ami só) felüthetjük a Szitakötőszótárat, hogy folytassuk a Csigamesét meg a Volt egyszer egy szitakötő történetét, és együtt nézzük Ziffer Sándor képeit!
![]() ![]() |
Várady Judit Só ami só
– És te, legkisebb lányom, mennyire szeretsz engem? – kérdezte a király.
Napi 5–10 grammra van szükségünk, de az étkezések során átlagosan kétszer ennyit fogyasztunk. A túl sok sónak káros következményei vannak: felborul a szervezet só-víz háztartása és magas vérnyomás alakulhat ki. Sóból is megárt a sok!
A só felhasználása és termelése igen régi időkre nyúlik vissza. Több régészeti lelet szerint a keleti népek 8–10 ezer évvel ezelőtt már termeltek sót, tehát az emberiség első ízesítőszere lehetett. Hosszú időn át orvosságnak hitték. Az ókori egyiptomiak a múmiák bebalzsamozásánál használták. Néhány kultúra isteni adománynak tartotta. Etiópiában (ahol a világ egyik legforróbb területén ma is bányásszák) császári bélyegzővel látták el a sórudakat, és fizetési eszközként alkalmazták.
A só szállítására világszerte sóutak jöttek létre – így nálunk is. Az erdélyi sóbányák kincsét az ország belsejébe szállító kocsik megállóhelyeinél csárdák, fogadók épültek, nagy részük nyomai ma is megtalálhatók. Esős időben nehéz volt a sót szállítani, ha megáradt a Tisza, más utat kellett keresni. Kevesen tudják, hogy a hortobágyi Kilenclyukú híd is ennek köszönhette megépülését, és Szeged városának fejlődését is a sókereskedelem biztosította.
A sókitermelés nálunk évszázadokon át az állam joga (monopóliuma) volt. Az ebből származó bevétellel régen a sóhivatalok foglalkoztak: az úgynevezett sótisztek szedték be az adókat. Ma már csak átvitt értelemben emlegetjük a sóhivatalt, ha feleslegesen bonyolult a hivatali ügymenet.
A Föld legnagyobb sótartaléka a tengerekben található. A tengervíz több mint három százalék oldott sót tartalmaz. A sarkkörök tájékán az olvadó jég miatt ennél alacsonyabb a sókoncentráció, egyes lefolyás nélküli tavak, tengerek vizében viszont jóval magasabb. A Holt-tenger például annyira sós, hogy magasabb rendű élőlény nem él meg benne – a nevét is innen kapta. A vizének – a sok oldott só miatt – olyan nagy a sűrűsége, hogy az ember teste nem süllyed el benne.
Körülbelül 200 millió évvel ezelőtt az óceán vize elárasztotta Közép– és Észak-Európa nagy részét. A víz visszaszorulása után kisebb beltengerek maradtak vissza. Mivel nem kaptak vízutánpótlást, idővel kiszáradtak és helyükön sólerakódások képződtek. A sekély partokon vakító fehéren csillogó sólepárló telepeken a Nap segítségével párologtatják el a vizet.
A 20. század elején a világ sótermelése alig haladta meg a 10 millió tonnát évente, 2008-ban azonban már 225 millió tonna körül volt. Korábban a sóbányászat fő célja a konyhasóigény kielégítése volt. A vegyipar és feldolgozóipar fejlődésével azonban megnövekedett a kereslet a kősó iránt. A kősóból állítják elő a nátrium és a klór vegyületeit – először feloldják, különbözőképpen megszabadítják a szennyező anyagoktól, majd elektromos áram hatására a sóléből klórgáz, marónátron és hidrogéngáz keletkezik. Ezeket a vegyipar alapanyagként tovább hasznosítja.
A só a kenyérrel együtt az élet szimbóluma. Sok helyütt szokás kenyérrel és sóval köszönteni a vendéget, hogy megóvják a szerencsétlenségtől és betegségtől. Egyes vidékeken az esküvőn az ifjú párt kenyérrel és sóval kínálják: így jelképezik, hogy ezentúl osztozniuk kell az élet javain.
|