Ünnepélyesebb neve Dominica Palmarum vagyis pálma vasárnap. Ezen a napon vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe. Közeledett ugyanis a kivonulásünnep, a pészach (ejtsd: pészah), és a környék lakossága a városba igyekezett, hogy ott, a zsidók vallási központjában emlékezzenek meg arról, hogyan szabadultak ki az egyiptomi fogságból. Jézus érkezésének hírére a nép ujjongott, és pálmaágakkal, virágokkal fogadták a messiást. Voltak, akik levetett ruháikat, mások zöld ágakat, virágszirmokat szórtak szőnyegül a lába elé. A réges-rég megjövendölt megváltót látták benne, a szabadítót, akiről a próféták is írtak. Dávid király családjából jön majd, ígérték, „alászáll, mint eső a népre, mint zápor, amely megöntözi a földet”, „könyörül a szegényen és a szűkölködőn, a szűkölködők lelkét megszabadítja”, „hogy teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot” (72. zsoltár).

Az ünneplők között sokan Isten követét látták Jézusban, az igazság, a könyörület,
a szeretet hirdetőjét. Mások azt várták tőle, hogy a nemzeti szabadságharc vezetője, a római iga lerázója, politikai szabadító lesz. Jézus azonban szerényen, szamárháton közeledett, mint egyszerű zarándok.

Híre, népszerűsége azonban előtte járt, az emberek rajongását csitítani sem lehetett. Óriási diadalmenet kísérte Jeruzsálem városába – amely néhány nap múlva kínhalála színhelyévé vált.

Jézus tudta, hogy halál vár rá Jeruzsálemben. Bár a rómaiak nem tartottak zendüléstől, és csupán ártalmatlan falusi prédikátornak hitték, a hivatalos vallási vezetők egyre növekvő gyűlölettel figyelték, s azon tanakodtak, hogyan veszejtsék el. Ahogy napról napra nőtt Jézus tanítványainak tömege, úgy nőtt a gyűlöletük, mert érezték, hogy tekintélyük, hatalmuk veszélyben forog. Jézus a rideg hivatalnokok gondolkozásával szembefordulva az igazság szeretetére szólított, ezért meg kellett halnia.

A jeruzsálemi bevonulást megidéző – persze jóval később készült –festményeken rendszerint két mellékszereplőt látunk: az egyik a kis teherhordó szamár. Nálunk a csökönyös ostobaság jelképe, de tőlünk keletebbre, különösen a hegyes, sziklás vidékeken sokra becsülik ezt a bársonyos tekintetű, szívós állatot, mert kitartóan cipekedik a legnehezebb terepeken is.

A másik visszatérő szereplőt, Zákeust nem övezte köztisztelet; hiába volt jómódú fővámszedő, vagyona bűnös forrásból eredt. Jézus jövetele lázba hozta: úgy érezte, ha beszélne vele, jobbra fordulna az élete. Vadul furakodott a csődületben, de hiába ágaskodott, hiába állt lábujjhegyre, annyira kis termetű volt, hogy egészen elveszett a sokadalomban. Végül azzal sem törődve, illik-e egy meglett korú üzletemberhez, kikerülte és lehagyta a tömeget, majd gyorsan felkapaszkodott egy fügefára. Jézus észrevette és megszólította:

– Zákeus! Szállj le arról a fügefáról. Ma este, ha te is úgy akarod, a vendéged leszek.
A kicsi ember boldogan hazarohant, hogy fényes lakomát készítsen. A vendéglátás részleteiről nem tudunk, de Zákeus pár nap múlva búcsút mondott mesterségének, fele vagyonát a szegényeknek adta, és négyszeres kártérítést fizetett mindenkinek, akit becsapott.

A vasárnapi pálmaszentelés a mediterrán keresztény országokban a 7. század óta hagyománnyá vált. Északabbra, így nálunk is, a pálmát fűzfabarka helyettesíti. A pálma vagy a barka megszentelését gyakran dramatikus játék kísérte. A jeruzsálemi keresztények még a 20. században is évente eljátszották a jelenetet: a Jézust megszemélyesítő püspök szamárháton közeledett a város felé, a papok és hívek ruhájukat tették a lábához.

Európában a menet élén feszületet vagy Bibliát visznek, amelyeket zöld ágakkal díszítenek. Németországban és Ausztriában a körmenetben fából faragott, kerekeken guruló szamarat is húznak. Régen sok helyen a barkaszedés – már virágszombaton – a falu ünnepélyes eseménye volt. A szentelt barkát gyógyszernek is hitték, például hideglelésre és torokfájásra. Szokás lett három barkaszemet a kútba dobni, hogy az ivóvíz jó és bőséges legyen, máshol a gazdag termés érdekében a vetőmaghoz keverték az elégetett barka hamuját. Matyóföldön a lányokat barkás fűzfaággal veregették, hogy mielőbb férjhez menjenek, és megszentelt barkaágat tűztek a rokonok, jóbarátok sírhalmára.

Virágvasárnap olykor eljátszották az egész passiót: énekes-párbeszédes formában Jézus szenvedésének és halálának történetét. Az egyik legismertebb változat a Csíksomlyói passió.