MENNY > Régi szófejtők szerint a magyar kifejezés a túlvilágra tartó hosszú, viszontagságos „átmenésből” ered. Az eltávozottak előtt két út nyílt. A törzs, a közösség szokásait, hagyományait, később a vallási-erkölcsi elveket megsértők, vagy egyszerűen az alacsonyabb származásúak az alvilágba, a szellemi-politikai vezetők, varázslók, harcosok vagy a hitükért üldözöttek a mennybe kerülhettek. A görögök Elíziumnak vagy Boldogok Szigetének, az iszlámhívők Dzsannának, a keresztények Mennyországnak nevezik azt a helyet, ahol barátaik, ismerőseik körében, minden földi jóval körülvéve (az Édenkerthez hasonló paradicsomi körülmények között) a mennyei fényt árasztó, szivárványkörökkel körülvett Isten szemlélésével és dicsőítésével töltik az öröklétet az arra érdemesek.

Kertnek, csodálatos városnak, három, öt, hét vagy kilenc részre osztott égnek is képzelik. Lehet a föld egy eldugott pontján, az óceán szélén, lebeghet a felhők fölött, esetleg egy másik bolygón vagy a láthatatlan szellemvilágban létezik. A halál utáni jutalmat a hívők mindenképpen csak komoly testi és lelki kínok árán érhetik el. A régi magyarok, székelyek szerint a harcban elhullott hősök a „hadak útján” zörgetik fegyvereiket a Tejút csillagai között, esetleg a Göncölszekéren utaznak. A germán hősök a Valhallában, az iszlám hit harcosai a káprázatos berendezésű, érintetlen ifjakkal teli égi paradicsomban lelnek nyugalomra. A középkortól a keresztények úgy vélték, némelyeknek tisztítótűzön kell átesni, hogy a mennybe juthassanak; az ősi iráni hit szerint egy szűk hídon kell átmenniük sértetlenül. A malájoknál a sírba szúrt boton, az egyiptomi Halottak könyve szerint isteni létrán kell felemelkedniük: „Létra állíttatott számomra, hogy láthassam az isteneket”. Egyes bennszülött népeknél tűzzel, füsttel, nyílvesszőt kilőve, szivárványra ülve vagy hegyre mászva is el lehet érni a mennyet. A sámánok és hősök a világfát, az al– és felvilágot összekötő világtengelyt hívhatják segítségül. Végül isteni ítélet dönti el, ki bukik a mélybe elkárhozni, s ki emelkedhet a mennybe. Olyanok is akadnak, akik már élve eljuthatnak a túlvilágra: a héber Biblia szerint Hénochot és Illést az Úr ragadta magához, az Újszövetség Krisztus csodálatos mennybemeneteléről tudósít, negyven nappal a kereszthalált követő feltámadása után. Swedenborg (ejtsd: szvedenborj), a 17–18. században élt svéd tudós és látnok bevallása szerint túlvilági látomásaiban nemegyszer találkozott az Úrral és a menny különböző szintjeinek angyalaival, akik korábban mind emberek voltak.

Kultúrák szerint eltérő, hogy lélekben, testben, netán egy fényszerű, áttetsző „szellemi” alakban lehetnek jelen az elhunytak a mennyben. Megoszlanak a nézetek arról is, mikor kezdődik és meddig tart a mennyei tartózkodás: feltámadáskor, az utolsó ítéletnél dől el, ki hova kerül, vagy új testben születik újjá az ember, mint a hindu és buddhista hitvilágban. De az sem kizárt, hogy csak Isten tudatában maradunk meg örök emléknek, ahogy modern keresztény gondolkodók tanítják – hiszen a mennyország nem fizikai hely, hanem maga a Mindenható.

A költők és írók képzeletében ezerféle alakot öltött a mennyország – komolyat és komolytalant is. A dán filozófus, Kierkegaard (ejtsd: kirkegór) halálos ágyán állítólag azt mondta, az üdvözültek a felhőn lovagolnak majd Istent dicsőítve; Goethe, a német költőfejedelem szerint „ott lehetnek hű kutyuskák / gazdájuk kíséretében”. Kosztolányi Dezső pedig egy hajnali látomását így verselte meg:


Szerinted?
Ha létezik túlvilág, milyen lehet benne a mennyország?
 

FÖLD > A Menny és a Föld (mint bolygó és istenség) sok nép mitológiájában párt alkot: az Ég és a Föld házasságából születik a világmindenség, sőt, a Föld az Ég szülője is lehet. Hésziodosz görög költő szerint Gaia, a Föld az őskáoszból keletkezett, és maga hozta létre Uranoszt, az Eget, amellyel számtalan istent és mitológiai szörnyet nemzett, mielőtt átadták volna helyüket az istenek új nemzedékeinek. Egyiptomban épp ellenkezőleg: Geb, a Föld férfi istenségként kelt nászra az Éggel, Nuttal. Más elképzelések szerint a Föld éppen a felső és az alsó világ között félúton van, ahogy az ember is köztes lény: részben démon, részben isten. De a kiválasztottaknak – sámánoknak, mesehősöknek, bajnokoknak – mindenhová szabad bejárásuk van, a Föld köldöke, azaz középpontja pedig segít belesni a szellemvilág titkaiba. Delphoi, a híres görög jóshely is ezért volt nevezetes.

A Föld bolygó és talaja, a föld gyakran egy jelentést vesz fel a mitológiában és a vallásban. Sokan úgy hiszik, a Föld a semmiből jött létre és isteni teremtés eredménye. A hinduknál a világtojást kellett feltörni érte, másutt egy ősszörnyet feldarabolni, néha pedig egy mitológiai hős vagy vízi állat hozta fel a világtenger mélyéről, és népesítette be élettel. A Földanyát a világ minden táján a termékenység isteneként tisztelték: a kis-ázsiai Kübelé, a sumer Ninhurszag, a hellén Déméter, a maja Tepeu, az azték Tonatzin, a germán Nerthus, a római Tellus is Föld-istennő volt. Antaiosz, az óriás éppen azért tudott erőt meríteni a talajból, amikor leterítették, mert Gaia volt a szülőanyja. Legyőzhetetlennek hitték, de Héraklész felemelte a levegőbe, és úgy ölte meg.

A zsidó-keresztény kultúrkörben Isten a föld porából hozta létre az embert és az állatokat, megáldotta a Paradicsomot, majd az első emberpár kiűzésekor megátkozta a földet, mégis annak termékenységére bízta a világot, és megtisztította a vízözönnel. Elődeink földbe temetkeztek, földbe ásott gödörben esküdtek, vezeklésül földet szórtak magukra. A föld mint az egyik őselem, amelyből az ember is „vétetett”, megszenteltnek számított, tisztítóereje volt, ugyanakkor a földmély félelmetes hatalomnak, az alvilágnak is otthont adott.

A kisbetűs föld elporladt kőzetből létrejött és szerves anyaggal teli talaj. Az élet forrása, amely viszont évmilliókkal ezelőtt a vízben keletkezhetett. Szerves anyagmaradványt azonban már meteoritokban is találtak, és számos ismert, Naprendszeren kívüli bolygó alkalmas lehet az életre. A nagybetűs Föld, azaz a bolygó mintegy 4,6-4,5 milliárd éve alakulhatott ki egy csillagrobbanás után, a gravitáció miatt összesűrűsödött, egyre gyorsabban forgó gáz– és porfelhőkből. Nem sokkal később egy Mars méretű bolygó becsapódása és a Föld egy részének leválása nyomán létrejött a Hold, és ez döntő volt: a Föld forgástengelyének stabilizálásával, az árapály-jelenséggel lehetőséget biztosított, hogy a Föld csillagászati, geológiai és légköri viszonyait kihasználva felbukkanhasson és hosszú időn át zavartalanul fejlődhessen az élet. Ezért is állítja sok tudós, hogy a Föld úgy van megtervezve, mintha a magasabb rendű életnek, főként az embernek lenne „teremtve”. Az ismert Gaia-elmélet szerint viszont a Föld önfenntartó, saját működését kiigazító szervezet.

A föld – az ember szemszögéből – mindennek a kezdete és a vége, életet adó és elemésztő, majd új életet fakasztó anyag. Számunkra úgy tűnik, mintha örökké élne – erről beszél Weöres Sándor alábbi költeménye is:


A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem
a síkság, hegy, tenger, folyó
öröknek látszik és muló.

Világűr és mennyboltozat
sok forgó égi kapcsolat
a milliárdnyi tűzgolyó
öröknek látszik és muló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület mely elpörög
Mulónak látszik és örök.
 
Mert ami egyszer végbement
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök



Szerinted?
Számos szólásmondás kötődik a földhöz: a föld alól is előkeríti; alszik, mint a fekete föld; ég a föld a talpa alatt; hideg, mint a föld; ostoba, mint a föld; mintha a föld nyelte volna el; a föld anya, a víz mostoha. Miről árulkodnak ezek a mondások?