- Milyen papírok ezek? – kérdezi Máté, miközben Simonnal az íróasztalomon turkálnak.

- Oklevelek.

- Olyat mi is kaptunk az osztályban! Amikor a levelibéka-fogó verseny harmadik helyezettjei lettünk.

- Csakhogy ezek másfélék. Magyarországon oklevélnek nevezünk minden iratot, ami a mi számításunk szerinti középkorban (tehát a mohácsi csata időpontja, 1526. augusztus 29. előtt) keletkezett.

- És miről írtak az oklevelekben?

- Sok mindenről. Sajnos, nagyobb részük elveszett az idők során, de a legfontosabbakra, például amelyekben birtokokat, vagy kiváltságokat adományoztak, nagyon vigyáztak. Nézzétek, ebben II. András király a veszprémi egyháznak adományoz néhány birtokrészt. Bár az oklevélben mégsem ez a legérdekesebb, hanem a birtokadomány oka. Azt írják ugyanis, hogy a király a veszprémi székesegyházból elvitte az első magyar királyné, Gizella drágakövekkel ékesített arany koronáját és más értékes tárgyakat. Ezekért kárpótlásul adta a birtokokat.

- De miért kellett neki egy női korona? – értetlenkedik Máté.

- Azért, mert a Szentföldre vezetett keresztes hadjáratot, és ahhoz, hogy egy jól felszerelt hadsereg ilyen messzire eljusson, nagyon sok pénz kellett.

- A keresztesekről már hallottunk valamit, de miért vezettek hadjáratokat a … hova is?

- A Szentföldre, azaz Palesztinába. Arra a területre, ahol a kereszténység alapítója, Jézus Krisztus élt és tanított. A középkori keresztény királyok, a pápák biztatására, fontosnak tartották, hogy vallásuk „szülôföldjét” megszerezzék a területet birtokló muszlimoktól. Számos jelentôs európai uralkodó vett részt ezekben a hadjáratokban, s eleinte sikerrel is jártak, keresztény királyságokat alapítottak. A 12. század végén Magyarország katonailag is erôs hatalomnak számított. Ekkor tett III. Béla magyar király fogadalmat, hogy részt vesz egy ilyen hadjáratban, de csak fia, II. András tudta véghezvinni a tervét 1217-ben. Szerencsénk van, mert viszonylag részletesen ismerjük az eseményeket az oklevelekbôl, amelyeket II. András adott ki útja során, meg a keresztény és muszlim krónikákból. Tudjuk, hogy hajóval utazott a sereg. Spalatóban (a mai Splitben) is állított ki oklevelet a király. Aztán tengerre szállt csapataival, és néhány heti hajóút után a mai Izraelben fekvô Akkóban értek partot. Nem volt könnyû egy hadsereget élelmezni (bármilyen furcsa, ez döntô lehetett sok hadjáratban), ezért a termékenyebb déli síkság felé vonultak. A muszlim csapatok távolról figyelték a kereszteseket, talán kicsit túl is becsülték az erejüket, mert vezetôjük, al-Adil egyiptomi szultán fia, al-Muazzam meg sem próbált csatát kezdeményezni. A magyar csapatok felderítették a Tábor-hegyi erôd környékét, majd visszaindultak Akkóba. Útközben elfoglalták Bajszán (Beiszan) városát, ahol hatalmas zsákmányra tettek szert. Abu Sáma muszlim krónikás is megemlékezik az esetrôl. „Al-Hunkar (így hívta II. Andrást) pedig megérkezett Bajszánba, ahol csak Allah a megmondhatója, mi minden volt a piacokon, terményeken és jószágokon kívül, s ez aztán mind az övé lett.” A király közben teljesítette zarándokfogadalmát: fürdött a Jordán folyóban, meglátogatta a szent helyeket. A magyar sereg rövid pihenô után visszatért Tábor-hegyre, ahol hatalmas muszlim erôdítmény állt egy 600 méter magas sziklás fennsíkon. A falakon 77 torony magasodott, és 2000 katona védte. A vár ura ellenôrizte az Akkóból a Galileai-tenger felé vezetô utat, nagyon fontos volt tehát, kié az erôd. Rögtön az ostrom elsô napjaiban sikeres rajtaütést hajtottak végre a keresztesek, de a várba végül nem sikerült behatolni. Ezután hosszú létrákon mászták meg a falat, a rohamokat azonban visszaverték a védôk. Végül a sereg elvonult a vár alól. Az ostrom mégsem volt eredménytelen. Az újabb támadástól tartva ugyanis a muszlimok néhány hónappal késôbb elhagyták és lerombolták a várat.

A következô év elejéig még kisebb-nagyobb csatározásokba bocsátkoztak a magyar csapatok, de mivel a muszlimok nem fenyegették komolyan a kereszteseket, a sereg pedig túl kicsi volt nagyobb vállalkozásokhoz, és András is megbetegedett, végül visszatértek Magyarországra. Ezúttal nem hajóval, hanem szárazföldön tették meg az utat. 1218 második felében érkezett meg a sereg Magyarországra a kalandos, hosszú út után.

- És mi lett Gizella királyné koronájával?

- A király eladta a Szentföldön 140 márka súlyú ezüstért. Errôl is abból az 1217-ben kibocsátott oklevélbôl értesülünk, amit az elôbb néztetek. A probléma csak az, hogy az oklevélben szó van a király visszatérésérôl is, holott az csak egy évvel késôbb történt meg, ezt biztosan tudjuk. Emiatt többen azt gondolják, hogy ez az oklevél hamisítvány. De a formája, az írása tökéletesen korhû. Így mégis inkább hitelesnek fogadjuk el, azzal a kitétellel, hogy (nem tudjuk, miért) a valódi kiadásánál egy évvel korábbra keltezték. Akárhogyan történt, a koronát biztosan eladta a király, egy késôbbi, kétségtelen hitelû oklevélben is írnak errôl. Olyan drága volt, hogy valószínûleg egy mérhetetlenül gazdag kereskedô, vagy talán valamelyik közel-keleti uralkodó kincstárába került. Mindenesetre többet nem bukkant elô.