A mitológiák és a különféle legendák szereplőinek neve gyakran sorsukra utal vagy legfontosabb tulajdonságukat jelöli. Úgy is mondhatjuk, hogy a hős neve eleve árulkodik a mitikus származásról. Amikor ember születik, még senki sem sejtheti, mi történik vele húsz vagy negyven esztendő múlva, a később bekövetkező események tehát nem magyarázhatják a szülők névválasztását. De nézzük fordítva! Éppen Veronika története bizonyítja, hogy a névből egész mitológia nőhet ki.

A sokféle változatban mesélt ókori mítoszok leggyakrabban valamilyen tapasztalatból sarjadnak. Többnyire az ismeretlen, néha nagyon félelmetesnek látott jelenségeket értelmezték csodás, isteni beavatkozásokkal. Nem ritka, hogy évszázadok, évezredek után természettudományos magyarázatot találnak a hiedelem, a monda vagy egy-egy mítosz eredetére.

Veronika híres – és gyönyörű – tettének azonban nincsen semmilyen történelmi alapja. Az evangéliumok nem említik, és a korabeli iratokban sem szerepel – nem hát! Hiszen jóval később, a középkorban formálódott, pontosabban egyházi elképzelés nyomán formálták a történetet. Amikor a megkorbácsolt, töviskoszorúval is kínzott Jézus a saját keresztfáját cipelte a Golgotára, vagy más néven a Koponyák hegyére, egy asszony odament hozzá, kendőt nyújtott, hogy a halálra ítélt megtörölhesse véres, verejtékes arcát. Jézus úgy adta vissza a kendőt, hogy abban megmaradt arcának lenyomata. A görög–latin eredetű „igaz”-at jelentő vera és a „kép” jelentésű „ikon” szavak összetételéből lett a veronika, amit magára a „nem kézzel készült” és valódinak tartott képmásra értettek. Idővel az együttérző, segíteni akaró nőt is így nevezték. Pedig a macedón eredetű Bereniké név (a Veronika őse) jelentése: győzelmet hozó. A mítosz egyes változataiban a képmás után a kendőt kínáló asszonyt is Veronikának hívták.

A 13. századtól olyan sokféleképp és részletezőn mesélték, mit csinált a keresztúton és Jézus halála után Veronika, hogy szinte feledésbe merült a lényeges tény: alakja a jóság és a természetes, nőies gondoskodás jelképe. 

A Golgotára tartó, szenvedô Jézus útjáról szólva elmesélik az evangéliumok, hogy a katonák kényszerítették a mezôrôl arra menô cirénei Simont: vigye a meg-megtántorodó helyett a keresztet. Aki parancsot adott a súlyos faalkotmány cipelésére, és aki átvette, nem kíméletbôl tette, amit tett. Sürgetett az idô, mert még alkonyat elôtt végre kellett hajtani az ítéletet. Simon félelmében engedelmeskedett. De a Veronika-történet – és valamennyi változata – arról szól, hogy a legnehezebb helyzetekben, a tömeghangulattal szembeszállva is akad bátor és gyöngéd ember. Ehhez képest igazán nem sokat számít, hogy az utókorbeliek nem kiszíneztek, értelmeztek vagy magyaráztak egy megtörtént eseményt, hanem az egészet, mint sok évszázaddal elôbb játszódó történetet, kitalálták. Bizonyára az a „folytatás” is a képzelet mûve, hogy a nagybeteg Tiberius császárnak ajánlják, hívassa udvarába a csodatevô Jézust. A római császár el is küldi követét Jeruzsálembe, de a férfi késôn érkezik: Jézust már keresztre feszítették. Ám megismerkedik Veronikával, aki egy kendôn Jézus képmását ôrzi. A követ megvásárolná, de Veronika nem válik meg emlékétôl, ám hajlandó elmenni a császárhoz. Mikor Tiberius meglátja a képet, azonnal meggyógyul. Hálából drága foglalatot készíttet. Mesélték tovább is: hogy a látogatás után Veronika Péter és Pál apostollal Rómában maradt. Halálos ágyán pedig Péter utódjára, Kelemen pápára hagyta a becses ereklyét.

A számtalan leírt és szájról szájra terjedô történet-változatnál is több festmény, rajz, metszet örökítette meg Veronikát és a kendôt. Akad közöttük mulatságosan anakronisztikus, vagyis olyan, amelyik mit sem törôdik a korhûséggel (a görög krono- elôtagot az idôvel kacsolatos fogalmaknál használjuk, az a-, an- elôtag pedig valaminek a hiányát, a tagadását jelöli, így az anakronisztikus = kortévesztô). Láthatunk például festményt, amelyen a szép arcú-alakú, finom lepelbe takart Jézus elôtt térdeplô nô az évezreddel késôbb alapított apácarend ruháját viseli.

A középkori mesterek és a modern festôk azért is vonzódtak a Veronika-témához, mert izgalmas „szakmai” kihívás képet festeni a képbe. A 20. század elején Bécsben festette Oscar Kokoschka az itt látható, és a budapesti Szépmûvészeti Múzeumban ôrzött képet. A szenvedélyes, elszánt Veronika maga is meggyötört. Egyszerre gyászol és vádolja a gyilkosokat.