Nem tudok úgy álmélkodni, meg persze mesélni se, hogy közben rágódom magamban, s mintha akácleveleket tépdesnék, egyre kérdezgetem: mondjam... ne mondjam... kicsit módosítsam... kicsit sem? Nem, így nem megy. Sokkal egyszerűbb, ha megkérlek, gondoljuk meg újra legutóbbi állításomat: csakugyan igaz, hogy van, ami, akárhogy nézzük, szép? Ne siess a válasszal! Lehet, hogy van, ami önmagában mindig szép – így a jégvirág is –, mégis, éppen az ilyen gyorsan-könnyen elsikló pillantások vezetnek félre, s talán a legszebb élőlények és tárgyak esnek elsőként áldozatul. Hiszen szép egy ámuló gyerekarc, a nyíló rózsa, a naplemente, a csillagos égbolt, a szivárvány... ne hidd, hogy gúnyolódom! Mindez valóban szép, noha tapasztalom, és biztosan már te is tapasztaltad, milyen könnyű giccséváltoztatni.

A felszínesség, a meggondolatlanság, a hatásvadászat, a valódi érzelmek helyére benyomuló érzelgősség hamissága a giccs. Amikor valami túl színes, túl kerek, túl édes – émelygős! Olcsó külsőség, ócska vagy egyenesen hazug bensőség. Vigyázz, meg ne környékezzen, el ne ámítson! Még azt se hidd el, hogy csupán ízlés kérdése: egyik embernek ez tetszik, a másiknak meg az, tehát giccs nem is létezik! Mert nagyon is létezik, és roppant veszélyes. Ha arra gondolok, mennyi giccs tolakszik majd feléd, legszívesebben csodafegyverekkel és védőöltözékkel szerelnélek fel, mintha gonosz óriással vagy sárkánnyal készülnél megmérkőzni. És ez még a mesebelinél is megpróbálóbb: ugyanis a giccs ellen egész életedben, szakadatlanul küzdened kell – ha csak nem akarsz lemondani arról, hogy saját, valódi érzéseid legyenek, s észrevedd az igazi szépséget.

De miért is riogatlak, mikor azt ígértem, a jégvirág szépségéről mesélek?

Egyáltalán: láttál már jégvirágot? Nem jégvirágról készült fotót vagy festményt, nem is mesterségesen előállított képződményt, hanem magát a jégvirágot? Akárhogy töröm a fejem, én bizony csak jégvirág-kezdeményekre vagy töredékekre emlékszem, pontosabban az emlékképeim alig hasonlítanak az árusított-reklámozott jégvirágképekre. Amit – és csak nagy ritkán – ablaküvegen láttam, az sokkal szabálytalanabb. A valódi természeti tünemény jóval nagyobb szabadságot ad nézőjének. A jégkristályban virágformákat is felfedezhetek. Nézd csak! Ez százszorszépszerű, az a bodzavirághoz hasonló, ez meg nem is virág, inkább csipke... vagy levélerezet, talán hatalmas fa gyökere, ott meg a vonalak erdővé sűrűsödnek... ezt mintha puha papírból vágtuk volna, holott csillog, szikrázik.

A jól szigetelt ablakokon nemigen találkozhatsz jégvirággal. Gyakoribb, hogy csak bepárásodik az üveg, és ujjaddal mindenfélét írhatsz-rajzolhatsz rá. Ahhoz, hogy a fagypont alatti külső levegőt a benti melegtől elválasztó ablakon jégvirág jelenjen meg, még az is szükséges, hogy a sima üvegen legyen valami, amibe a kristálycsírák „kapaszkodhatnak“: egy kis karcolás vagy por – valami, ami a simaságot, talán láthatatlanul, megbontja, s egyben kijelöli a fagyott pára mintáját. Olyan mintázatot – s nekem ez a leggyönyörűbb benne –, ami egyszerre tűnik megtervezett alkotásnak, de remegősen esetleges is: kristály-kemény és játékos. A rácsszerkezetekbe sokfélét beleképzelhetsz.

Amikor a Szitakötő első számában a káposzta szépségét mutattam, arra gondoltam, az első pillanatban meghökkensz, de hát látnivaló: szép. Az undorítónak tartott pók kecsességét, ugye, már komolyabb feladat volt észrevenni? Ahhoz meg, hogy rácsodálkozz a repülőre, furcsa tudás is kellett, hiszen a szép érzetét rejtélyes, ősi vágyak táplálják. De nem kétséges: mindezeknél nehezebb meglátni a jégvirág szépségét, mert ehhez az álszépségek egész szövevényén kell utat vágnod. Hidd el, megéri!

Kétszáz évnél is régebbi a bölcs felfedezés, hogy az szép, ami érdek nélkül tetszik. Vagyis amit nem akar senki eladni, rád sózni, s amiben te sem azért gyönyörködsz és kívánod, mert olyan sok mindenkinek szép és kívánatos.

Ha pedig önállóan, mert meggondoltan látod a legkülönfélébb dolgokat és lényeket szépnek, jövőre arról gondolkodhatunk, mi minden jó... Jó, mondjuk... sírni? Bizony, néha nagyon jó és nagyon szükséges!

Ugye, velem tartasz?