Már a kisbolygók miatt is érdemes volt eljönni erre a fantasztikus útra! A vörös Mars és a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter közötti övezetben százezer, sőt, milliószámra keringenek a furcsábbnál furcsább alakú, kisebb-nagyobb sziklák, némelyik viszonylag szabályos, a másik legfeljebb kutyacsonthoz hasonlítható.

– Nézzétek csak – mondta a professzor –, ez az Aquincum nevű kisbolygó. Magyar csillagász fedezte fel! Tudom, akár éveket is eltölthetnénk itt álmélkodva-bámészkodva, de indulnunk kell tovább, hiszen még hosszú az út a gyűrűs bolygóig. Sajnos, a legnagyobb bolygót, a Jupitert most nem ejthetjük útba, de ha visszatértünk, távcsővel azért megnézhetitek: az év utolsó hónapjáig látható napnyugta után a nyugati égbolton. És meglátjátok, a Szaturnusz, ahova éppen igyekszünk, roppant érdekes!

Meg is láttuk, hetekkel később. Ahogy elhagytuk a kisbolygók övezetét, egy ideig nem találkoztunk sok érdekességgel, de amikor a Szaturnusz már többnek mutatkozott egy pöttynél, és mikor növekvő korongja mellett immár gyűrűje is napról-napra kivehetőbb lett, minden figyelmünket lekötötte. Hát azok a gyűrűk! Mintha számtalan apró szálból álltak volna össze – vagy kerekedtek volna ki –, mintha egy óriás fémlemezre hegyes körzővel árkokat szántottak volna.

– Nem szálak azok – magyarázta a professzor –, csak innen tűnik úgy. Valójában sok-sok milliónyi apró, néhány méterestől a porszemnyi törmelékig terjedő apró sziklából, jégtömbből áll. Mindegyikük mint apró hold kering a bolygó körül. A Szaturnusznak persze vannak igazi holdjai is, nem is kevés: több mint hatvan! Mivel ezek sokkal nagyobbak, mint a gyűrűt alkotó részecskék, tömegvonzásukkal befolyásolják, hogy az apró törmelék hol keringjen. Terelőhold a nevük, mert úgy ügyelnek ezekre az apróságokra, mint terelőkutyák a jószágra... Az a sárgás színű hold amott a Titán, a Szaturnusz legnagyobb holdja. Nemcsak a bolygó holdjai között a legnagyobb, de akár bolygóként is megállná a helyét, hiszen mintegy 5000 km az átmérője, vagyis majdnem másfélszer nagyobb, mint a mi Holdunk. Nézzétek meg alaposan, de ne várjátok, hogy a Föld holdjának felszínéhez hasonlót láthattok! Sűrű, számunkra mérgező gázokkal teli légkör burkolja be, a benne lévő felhőktől sosem láthatjuk a felszínt.

Egy hét múlva, utunk befejezéseként olyan látványban lehetett részünk, amelyre nem is számítottunk. Hajónk éppen elbújni készült a bolygó árnyékába, vagyis sötétbe burkolózni a Nap sugarai elől a bolygó mögött. Alig fél óra elteltével a Nap fénye kihunyt a hajóban, ugyanakkor felragyogott egy jóval halványabb, sejtelmes fény, és ahogy az ablakon a bolygó sötét korongja mellé néztünk, feltűnt a hátulról megvilágított gyűrű, amelyen átszüremlett a távoli Nap fénye – a bolygó sötétjéhez képest a derengő gyűrűrendszer valósággal szikrázott. Mint a holdbéli napfogyatkozáskor, ismét olyan jelenséget figyelhettünk meg, amit előttünk ember még nem látott. Gyönyörű volt!

Másnap professzorunk is emlékeztetett erre:

– Olyan messzire jutottunk a Naprendszerben, ahová előttünk ember még sosem. Gratulálok a világraszóló teljesítményhez! De gondoljunk arra, hogy sok százezer ember együttes munkája tette mindezt lehetővé, és emlékezzünk azokra is, akik az űrhajózás kezdetén próbálkoztak ezzel az akkoriban még igencsak veszélyes kalanddal. Holnap reggel hajónk elindul vissza a Földre, hisz feladatunkat elvégeztük, és különben is, fiatal barátainkat várja az iskola… (Ezért ugyan kár lenne annyira sietni – gondoltuk).

Ahogy közeledtünk a Földhöz, valahogy egyre nyomottabbá vált a hangulat, pedig jó érzés volt alig másfél héttel a leszállás előtt már megpillantani a távcsőben szülőbolygónkat, és mellette hűséges égi kísérőjét. Az érkezés előtti estén professzorunk furcsa zavarban, köhécselve kezdett mondókájába:

– Nem is tudom, hogyan kezdjem… holnap megérkezünk. Remélem, élveztétek az utazást, és… és… hát mit tagadjam?!... megkedveltelek mindannyiótokat. És hiányozni fogtok. De talán nem felejtitek el, amit együtt láttunk. És sok mindent otthonról is megnézhettek, újra és újra, ahányszor csak akarjátok. Kérlek benneteket, mutassátok is meg szüleiteknek, barátaitoknak – vigyétek el őket is a miénkhez hasonló képzeletbeli utazásra a Világmindenségbe. Nagyon sok ember van, aki még sosem nézett életében távcsőbe, nem csodálta meg a Holdat vagy bolygótestvéreinket – ugye, most már segíteni tudtok nekik?