bla

Jó szomszédságban Jó… beszélgetni, megkérdezni: Hogyan lett a fényből kép? és mi A bodzapalota titka? Megmondja a Rozsdatorkú pityer. ÉsMi lenne, ha… a Mesés átváltozásokra gondolva azt mondanánk: Nézzük együtt… Tihanyi Lajos képeit! meg A baziliszkuszt.Vagy Debrecenbe kéne menni, Egy tányér napraforgót nézni: Mennyi sárga!, mondogatni: Én elmentem a vásárba? A kásától a kenyérig haladni, Mózest meghallgatni, tudni, hogy Chip-chip: számítógépek mindenütt vannak, de A tölgy, a füzike és az ember között eligazodni a Szitakötő szótár is segít, és a Volt egyszer egy pocsolya, a Heten a halott ládáján – meg ha azt olvassuk:És akkor… az apáca válaszolt. Akkor Egy null a javunkra.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép

Victor András

Egy tányér napraforgó

A napraforgó nem forog. Semerre sem forog. Csak „néz”, de nem hol ide, hol oda, hanem mindig egy irányba. Dél felé. Arra, ahonnan legerősebben süt a Nap. Ha nem hiszed, figyeld meg nyáron, amikor tele lesznek a szántóföldek gyönyörű, sárga napraforgó-tányérokkal. Figyeld meg, merre néznek a tányérok kora reggel, s hogy „nézik-e” a lenyugvó Napot! Azt látod majd, hogy például az esti Nap „hátulról” világítja meg a tányérokat.

 

Ha türelmetlenül már most szeretnéd megtudni, hogyan is áll a napraforgó tányérja a különböző napszakokban, végezz el egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy a napraforgó-tányér reggel valóban a fölkelő Napra, azaz kelet felé néz, és ahogyan a Nap egyre magasabbra hág – s déli irányba mozdul –, a tányér is követi forgásával, sőt, estefelé már nyugatra néz a lenyugvó Nap után. Ez eddig még elképzelhető (még ha nem is igaz). De mi történik aztán? Merre néz a napraforgó éjszaka? Marad nyugat felé fordulva? S ha igen, mit csinál reggel? Gyorsan átfordul keletre, amikor „észreveszi” a kelő Napot? Miért nem figyelte meg senki, hogy reggel a napraforgó-tányérok „hirtelen” tesznek egy fél fordulatot? Mert ilyesmiről még soha senki sem számolt be. (Persze, mert nem is így van.)

 

De ha nem igaz, hogy a napraforgó forog a Nap után, akkor legalább két kérdés adódik: 1) Miért néznek a tányérok egy irányba (mint a katonák a díszőrségben), s miért éppen dél felé? 2) Honnan származik a napraforgó név, és honnan a hiedelem, ami a név alapja?

 

Egyébként sok növény fordul virágjával a Nap – pontosabban a fény – felé, csak nem olyan feltűnően, mint a napraforgó. Pl. a szinte minden réten nyíló, gyönyörű, égszínkék virágú katáng kicsi korongjai is a fény felé nyitottak. (A napraforgó tányérja és a katáng kék korongja sok virágból álló virágzat. A tányér közepén lévő sok szotyolamag mind egy-egy virágnak felel meg, s a peremén lévő sárga szirmok, valamint a katáng korongjának kék szirmai szintén önálló virágok.) Honnan tudja a növény, merre van a Nap, ha nincs szeme? Hogyan tud éppen arra fordulni?

 

Az állatok és az ember növekedését is hormonok szabályozzák, ugyanígy a növényeknek is vannak növesztő hormonjaik. Ezek közül az egyiknek auxin a neve (amely a görög növekedés szóból származik). Az auxin a növények hajtásainak csúcsában termelődik, s onnan szivárog lefelé a szárba. Hatására megnyúlnak, hosszabbak lesznek a sejtek, így növekszik a szár. Az auxin azonban kényes anyag; fény hatására elbomlik. Ezért azon az oldalon, amelyet süt a Nap, kevésbé hat. A túlsó, árnyékolt oldalon azonban teljes erejével dolgozik, így a szár sötétben lévő oldala erősebben nyúlik, gyorsabban nő, mint a másik. A felemás növekedési sebesség következtében a szár lassan elgörbül, méghozzá úgy, hogy csúcsa éppen a Nap felé mutat.

 

Amikor a fiatal napraforgó szára a hetek múlásával szépen növekszik, keletről is, nyugatról is éri ugyan napfény, de leginkább és legerősebben mégiscsak dél felől. Ezért nő úgy, és ezért tartja a tányérját úgy, hogy az majdnem pontosan dél felé néz.

 

Ugyanez az alapja annak a jelenségnek is, hogy a deszkakerítés mögötti növény csalhatatlanul megtalálja növekedésével a rést, s átbújik azon. Mert a résen átsütő napfény – az auxin segítségével – pontosan oda irányítja a szár növekedését.

 

Honnan ered a napraforgó forgásának hiedelme? Régi történet. Még az ókori mondavilágból – a görög mitológiából – származik. Ovidius, római költő Átváltozások címmel írta meg verses összefoglalóját a mitológia fantasztikus történeteiről. Ebben szerepel Klytia (ejtsd: klütia) története, aki reménytelenül szerelmes volt Apolló napistenbe, s bánatában napraforgóvá változott.

 

Ott ül éjjel-nappal sápadt epedéssel
Künn a kopár földön a szabad ég alatt;
Nem törődik semmit ivással evéssel,
Csak nézi a napot nézi könnyezéssel,
Fordítván orcáját, amerre az halad.
Végtére tagjai odagyökereznek,
Levelekké zöldül patyolat-ruhája,
Szőke hajfürtei szétlevelesednek,
S aranysárga színt ölt bús haloványsága.
Virággá változott. De szíve megmaradt:
Ma is arra fordul, merre a nap halad.

                        (Gárdonyi Géza fordítása)

 

 

Vagyis már 2000 évvel ezelőtt ismert volt a hiedelem, hogy a napraforgó mindig a Nap felé fordítja arcát. Innen – talán éppen Ovidiusnak köszönhetően – terjedt el a növény neve is. És igencsak elterjedt, hiszen szinte minden európai nyelvben „napvirág” vagy „napforgó” a neve. Nézz utána!

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek