Hányszor csúfolják a nagyobbak kisebb testvérüket, amikor észreveszik, hogy a mozdulataikat vagy a hangjukat próbálják utánozni. Hogy öntudatlanul másolják nővérük vagy bátyjuk öltözködését, hajviseletét. De hát kivétel nélkül minden ember mintákat is követ – így tanulunk például beszélni! –, s még a legkülönösebb, legfurcsább figurák is átvesznek ezt-azt, amivel a környezetükben találkoznak. Egy osztálytárs jellegzetes fintorait vagy akár egy filmszínész járását követik – és talán nem is tudnak róla.

A legtöbb gyerek jó megfigyelő, és örül, ha élethűen sikerül utánoznia szüleit, társait vagy a szomszéd nénit. Az utánzás így lehet akaratlan és nagyon is akart – olyannyira, hogy a felnőttek összenéznek és megkérdezik: csak nem színész lesz ez a gyerek?!

Kislány koromban anyukámhoz akartam hasonlítani: magas sarkú cipőjében billegtem a tükör előtt; szemfüles húgom meg az én mozdulataimat utánozta. Mulatságosak lehettünk. Persze, ha valaki elfeledkezik az idő múlásáról, és felnőve is mindig mást utánozva forgolódik a világban, már csöppet sem tűnik „aranyos”-nak. Igaz, jóval gyakrabban megtörténik, hogy a kamaszok fellázadnak az örökül kapott vagy rájuk kényszerített minták ellen. Néha olyan szertelen, csapkolódós ez a lázadás, hogy észre sem veszik, tulajdonképpen mit utasítanak el.

Milyen szerepeket játszanak az emberek? Amilyeneket látnak, meg amiket – úgy érzik –
elvárnak tőlük. Papás-mamást, orvosost, iskolást, postást és pénztárost, buszvezetőst és hivatalnokost. S minél idősebb, érettebb valaki, annál egyedibben „alakoskodik”. Amikor aztán igazi papa vagy mama lesz, igazi orvos, tanító, postás vagy pénztáros, mindenkitől különbözni fog, hisz a valóságban nincs két egyforma anya vagy buszvezető. Mindenki más és más, mert minden, ami megtörtént velünk, amit elképzeltünk vagy kipróbáltunk – az égvilágon minden változtat kicsit rajtunk. Hogy miképpen változtat? Hát így-úgy, meg persze erre-arra.

Fogósabb kérdés, hogy a játékon túl miért szeretnek maszkok mögé bújni az emberek. Mitől népszerűek például a hírességek hasonmásait felvonultató versenyek? Miért olyan sok az egyformának tűnő arc az újságok címlapján meg az óriásplakátokon? Valószínűleg azért, mert sokan azt remélik: ha a televízióban megcsodált sztárokat utánozzák, ők is sikeresebbek, hódítóbbak lehetnek. Talán félnek, hogy ha nem alkalmazkodnak a többséghez – mindahhoz, ami éppen divatos –, elveszítik ennek a „többségnek” a megbecsülését, sőt, kinevetik őket. Mit gondolsz, könnyű különbözni – vagy könnyebb másokat utánozni?