Az üveghegyen innen, Üvegbe zárt világban, a Tükörmesében, de A márvány házában Volt egyszer egy virág. Szólt ott az Uborka-dal, mert Lóbál volt éppen, a Növények álarcban táncoltak, és egy hang azt kiabálta: Hajrá, digitális bennszülöttek!, Jó… a sírás. A másik hang meg: Lábatlankodj kicsit! A szörnyek birodalmában. A harmadik: Nézzük együtt Czóbel Béla képeit!, Színes a világ! De az Utánozás – majomszokás! vagy Álcázás és ármány – ugye? Csizmarek és a Szitakötő szótár szerint A csalóka látszat felhasználása Rejtőzködés A trójai falóban. S mit mond az Időjáték… Jákóbja? Fúvom az énekem.
![]() |
Valachi Anna | Horváth Dávid Utánozás - majomszokás! Hányszor csúfolják a nagyobbak kisebb testvérüket, amikor észreveszik, hogy a mozdulataikat vagy a hangjukat próbálják utánozni. Hogy öntudatlanul másolják nővérük vagy bátyjuk öltözködését, hajviseletét. De hát kivétel nélkül minden ember mintákat is követ – így tanulunk például beszélni! –, s még a legkülönösebb, legfurcsább figurák is átvesznek ezt-azt, amivel a környezetükben találkoznak. Egy osztálytárs jellegzetes fintorait vagy akár egy filmszínész járását követik – és talán nem is tudnak róla.
A legtöbb gyerek jó megfigyelő, és örül, ha élethűen sikerül utánoznia szüleit, társait vagy a szomszéd nénit. Az utánzás így lehet akaratlan és nagyon is akart – olyannyira, hogy a felnőttek összenéznek és megkérdezik: csak nem színész lesz ez a gyerek?!
Kislány koromban anyukámhoz akartam hasonlítani: magas sarkú cipőjében billegtem a tükör előtt; szemfüles húgom meg az én mozdulataimat utánozta. Mulatságosak lehettünk. Persze, ha valaki elfeledkezik az idő múlásáról, és felnőve is mindig mást utánozva forgolódik a világban, már csöppet sem tűnik „aranyos”-nak. Igaz, jóval gyakrabban megtörténik, hogy a kamaszok fellázadnak az örökül kapott vagy rájuk kényszerített minták ellen. Néha olyan szertelen, csapkolódós ez a lázadás, hogy észre sem veszik, tulajdonképpen mit utasítanak el.
Milyen szerepeket játszanak az emberek? Amilyeneket látnak, meg amiket – úgy érzik –
Fogósabb kérdés, hogy a játékon túl miért szeretnek maszkok mögé bújni az emberek. Mitől népszerűek például a hírességek hasonmásait felvonultató versenyek? Miért olyan sok az egyformának tűnő arc az újságok címlapján meg az óriásplakátokon? Valószínűleg azért, mert sokan azt remélik: ha a televízióban megcsodált sztárokat utánozzák, ők is sikeresebbek, hódítóbbak lehetnek. Talán félnek, hogy ha nem alkalmazkodnak a többséghez – mindahhoz, ami éppen divatos –, elveszítik ennek a „többségnek” a megbecsülését, sőt, kinevetik őket. Mit gondolsz, könnyű különbözni – vagy könnyebb másokat utánozni? |