A virágok alkotórészei – zöld és színes részek, porzók, magház – evolúciós léptékben mind levelekből fejlődtek ki, eredetileg „közönséges” levelek módosulásával. A levél-eredet némelyiken még most is látszik. Pl. a szirmoknak gyakran ugyanúgy ereik vannak, mint a zöld leveleknek. Az ősi sajátságokat mutató virágokban gyakran sok szirom és porzó van, amelyek spirálisan helyezkednek el. A fejlettebb növények virágaiban a zöld csészelevelek és a (többnyire) színes sziromlevelek meghatározott számban és körök mentén helyezkednek el. Egy-egy körön leggyakrabban 3, 4 vagy 5 alkotórész található. Pl. a tulipánnak, hóvirágnak, liliomnak – és még sok más ún. egyszikű növénynek – úgy van 6 lepellevele, hogy két körön 3+3 helyezkedik el. A repcének, a káposztaféléknek, a kertekben díszlő holdviolának (népi nevén Júdás-pénznek) 4 zöld csészelevele van, s azon belül szintén 4 sziromlevele. A vadrózsa virágában csésze- és sziromlevélből is 5 található. (Ebből kapták nemesítéssel azt a díszrózsát, amelynek sokszor 5 sziromlevele fejlődik.)

Külön csoportot alkotnak a fészkes virágzatúak. Nézzük pl. a napraforgót és a margarétát! Amit a fészek peremén sárga vagy fehér szirmoknak látunk, azok valójában mind külön (kicsiny) virágok; nagyítóval mindegyiknek látható a csészéje, szirma, porzója, termője. És ami a fészek közepén sárgállik, az szintén külön virágok tömege. A napraforgó esetében mindegyikből lesz egy-egy szotyola. A fészkesek másik csoportjának nincsenek ilyen „közép”-virágaik. A pitypang és a katáng virágzata csak olyan virágokból áll össze, amilyen a margaréta virágzatának peremén van.

Pionír növényeknek nevezzük azokat, amelyek olyan helyen jelennek meg, ahol addig semmiféle élőlény nem volt. Pl. csupasz sziklákon. Ezek a növények szélsőségesen nagy tűrőképességgel rendelkeznek. Élettevékenységeikkel azonban fokozatosan alkalmassá teszik szűkebb környezetüket más élőlények megtelepedéséhez. Pl. az anyagcseréjük révén keletkező anyagokkal – ilyenek lehetnek pl. az ún. gyökérsavak – lassan bomlasztják a szikla anyagait, s így más növények számára fölvehetővé teszik azt. A növényzet gazdagodása előbb-utóbb az állatok megjelenését hozza magával. Tipikus pionír-növények a csupasz sziklákon vagy a fák száraz kérgén megjelenő zuzmók.

A járdarepedésben, kőkerítés hézagaiban is gyakran találunk növényeket. Ezekre jellemző, hogy kevés tápanyaggal is beérik, s a nedvességet a levegőből is képesek fölvenni. Megélnek azon a minimális talajon, amelyet a szél fújt, s lerakódott a repedésben. Tevékenységükkel tágítják a rést, felületükkel felfogják a szél által hordott porszemeket, így gyarapítják a résben lévő talajt. Vagyis kedveznek további növények megtelepedésének. Tipikus kőfali növények: pintyő és bizonyos páfrányok.