A) Agyag és tégla. Vörös agyag felhasználásával építették az erődöt. Az agyag igen elterjedt kőzetféleség, finomszemcsés összetevőkből áll. Azon üledékes kőzeteket sorolják ide, melyek szemcsemérete nem haladja meg a 0,02 mm-t. Az agyagásványokon kívül tartalmaznak kvarcszemcséket, szerves szennyeződéseket, meszes vagy kovasavas kötőanyagokat.

A tégla a legtermészetesebb építőelem: alapanyaga eredeti formájában megtalálható a természetben, s a gyártási eljárás – az agyag formázása majd kiégetése – az évszázadok folyamán nem változott, csupán finomult. Téglát legkorábban Egyiptomban, a Nílus iszapjából készítettek, melyet a napon szárítottak ki. Égetett téglát a mezopotámiaiak használtak először, Krisztus előtt 4000 évvel. A téglakészítés művészetét egész Nyugaton a rómaiak terjesztették el. Ahová csak hadjáratot vezettek, oda magukkal vitték a téglát. A téglagyártás ipari kezdete a 13. század. A román stílustól a gótikán át a reneszánszig a téglának mindig nagy jelentősége és szerepe volt.

Magyarországon a legkorábbi téglaépítő kemencét a 13. századból ismerjük. A téglavetés földesúri vagy városi privilégium volt. Kőbányán 1838-tól kezdtek működni a téglagyárak. A körkemencés égetőmódszer a kiegyezés után terjedt el. A 19. század utolsó éveiben csak Budapesten 12 téglagyár működött.

B) Bronz lovasszobor. A bronz a réz ónnal alkotott ötvözete. (A sárgaréz is rézötvözet, de abban cink van.) A bronz előállítása réz- és ón-ásványokból könnyebb, mint a tiszta rézé; és ráadásul maga a bronz is könnyebben megmunkálható, mint a réz. Ezért alakult ki kb. Kr. e. 4 ezer évvel a bronzkor.

Bronzból készülnek harangok és szobrok (s ezeknek nagyjából azonos az összetétele), s bronzból öntötték régen az ágyúcsöveket is (ebben kevesebb az ón).