Lehet-e állatokkal beszélgetni?

Sokan tartanak otthon „beszélő papagájt”, s számos vicc főszereplői ezek az állatok. Tudnunk kell azonban, hogy a papagáj „beszéde” csak látszólag („hangzólag”) beszéd. Az állat legföljebb az egyes, megtanult szavakhoz kapcsolódó helyzeteket, hangulatokat, tevékenységeket jegyzi meg, de nem a szavak értelmét. Kedvtelve mondogathatják pl. azt is, hogy „Pityuka nem tud beszélni”, mert ez a „beszéd” számukra csak a gazdájukkal (vagy másokkal) való kapcsolattartás eszköze. Tulajdonképpen játék.

Ugyanakkor pontos vizsgálatok alapján tudjuk, hogy pl. a csimpánz képes megtanulni valamiféle jel-nyelv használatát, vagyis „beszél”, de nem hangokkal, mert arra a gégéje nem alkalmas. Megtanulja pl. bizonyos színes korongok jelentését, s – itt van a lényeg! – ezeket kombinálni is tudja, nagyjából olyan absztrakciós szinten, mint egy kétéves gyerek. De az már nem akármi!

Az állatok kommunikációja

Az állatok is „beszélgetnek” egymással. Pontosabban kommunikálnak, de nem emberi beszéddel, hanem pl. hangokkal, szagokkal és testbeszéddel. A feketerigó gyönyörű tavaszi éneke is „beszéd”. A tojónak azt jelenti, hogy „ez az én birodalmam, gyere ide”, a többi hímnek pedig azt, hogy „ne gyere ide!”. A minden kerítést és villanyoszlopot meglátogató kutya a vizeletében lévő szaganyagokkal üzeni a többi kutyának, hogy „itt jártam, a magam területének tekintem”. A kidüllesztett mellén doboló hím gorilla azt „mondja” a vetélytársának, hogy „jobb, ha elkotródsz!”. Többnyire nem is kerül sor tényleges küzdelemre, mert már ez a jelképes „beszéd” mutatja, hogy kinek van nagyobb esélye.