Itt tölthetőek le az egyes cikkekhez kapcsolódó természettudományos és humán segédanyagok, feladatsorok, óravázlatok. Kattintson a címekre!
SEGÉDANYAG
Kincskutató - term.tud. jegyzet
Súlyos fonográfot kellett cipelni. Előfordult, hogy a nagy melegben megolvadt a viaszhenger. A „fonográf” szó szerint 'hang-írást' jelent. Ez a szerkezet a hangrögzítés egyik legrégibb módja volt; Edison találta fel (akárcsak a villanykörtét). A forgó henger felületére ón- vagy viaszbevonatot vittek fel. Egy csillámlemezre hegyes acéltűt erősítettek, s a lemezt úgy helyezték el, hogy a tű éppen megkarcolja a hengeren lévő bevonatot. Ha valaki közelről ráénekelt a csillámlemezre, az átvette az énekhang rezgését, a tű hegye pedig a lassan forgó bevonatba karcolta a rezgést. Ha ezután visszatették a tűt a kezdőpontra, s lassan forgatták a hengert, a tű éppen aszerint emelkedett-süllyedt parányi mértékben, ahogy a hang rezgése bele lett karcolva a felületbe. Ha a csillámlemez elé egy tölcsért tettek hangerősítőként, elég tisztán visszahallgathatták a fölvett éneket. Kulcsfontosságúak voltak a technikai részletek és a pontosság. A felületnek elég puhának kellett lennie, hogy karcolható legyen, ugyanakkor elég keménynek, hogy amikor visszajátsszák a fölvett hangot, már az mozgassa a tűt, s ne változzanak a meglévő bekarcolások. Ennek a kettős követelménynek felelt meg az ón és a viasz is. De csak a kemény viasz. Ha nagy volt a meleg, a viasz meglágyult, elmosódtak a bekarcolások, s elromlott a hangfelvétel. |