Nyelvakrobata. Vannak, akik képesek nyelvpödrésre, vagyis arra, hogy „csövet” formáljanak a nyelvükből, s vannak, akik ezt hiába próbálják, gyakorolják, képtelenek rá. A nyelvpödrés képessége alapvetően öröklődési kérdés. Ha mindkét szülő képes rá, legalább 75% a valószínűsége, hogy a gyerekek is képesek lesznek rá. Ha egyik szülő sem tudja pödörni a nyelvét, akkor egészen kivételes, hogy a gyermekük mégis tudja. Tevékenység: Tanulságos lehet egy családfa felrajzolása ebből a szempontból. Kérjük meg a gyerekeket, hogy otthon – szüleiket, nagyszüleiket kikérdezve – vegyenek fel legalább három nemzedéket felölelő családfát, s abban (lehetőleg) mindenkinél jelöljék, hogy tudja-e (vagy tudta-e) pödörni a nyelvét. Vonjanak le következtetéseket a kapott adatokból!

Gyakran mondják a sokat beszélő emberre, hogy „Na, ennek is felvágták a nyelvét!” Nyelvünk alsó felszínén van egy vékony redő, amely rögzíti a nyelvet a szájfenékhez. Nyelvféknek hívják. Előfordul, hogy ez valakinek túlságosan rövid, ezért gátolt a nyelv szabad mozgása. Akár a beszédben is akadályozhatja; pl. az L és R hangok kiejtésében. Ilyenkor  – akár kicsi gyermekkorban – egy kis metszéssel átvágják a nyelvféket. A vágás helye begyógyul, a nyelvfék viszont hosszabb lesz. Logopédusok szerint az esetek nagy hányadában ez fölösleges beavatkozás, mert „tornáztatással” megnyújtható a nyelvfék. Ilyen torna lehet pl. a „lovacskát” utánzó csettintés gyakorlása; ilyenkor ugyanis a szájpadláshoz tapadó nyelv nyújtja a nyelvféket, s erősödnek a nyelv függőleges mozgatásáért felelős izmok is.