A földigiliszta. (apró rögöket túr) A földigiliszta a talajban lévő szerves anyagokkal táplálkozik. Elöl lenyeli a talajt, az áthalad a bélcsatornáján, majd hátul kijön a szerves anyagokban már picit szegényebb talaj. „Cserébe” viszont átgyúrja, lazítja és levegőzteti a talajt, keveri a különböző rétegeit, s mindezzel javítja a termőképességét. A giliszta a kertészek „segédje”.

Eső után néha tömegével bújnak ki a földből a giliszták, s ilyenkor gyakran a járda aszfaltján végzik az életüket. Miért jönnek ki? Azért, mert lélegezni akarnak. A gilisztának nincs tüdeje, s más légzőszerve sincs. A bőrén keresztül lélegzik. A bőrt borító nyálkában oldódik a levegő oxigénje, s onnan kerül a giliszta testnedveibe, majd tovább a test sejtjeihez. Amíg a talajban apró lyukak, csövecskék vannak, addig azokon keresztül eljut a külső levegő a talajban „dolgozó” gilisztához. Ha azonban ezek a lyukak, rések, csövek megteltek esővízzel, azok óriási felülete helyett csak a talaj felszínén oldódik a levegő oxigénje a talajnedvességben, így oxigénben szegényebb lesz. A giliszta tehát „fuldoklik”; nem a víztől, hanem az abban lévő csökkent oxigénszint miatt.

Lebomlások. (aerob folyamat) Amit a komposztálás révén kapunk, kiváló talajjavító, mehet a kerti növények alá, de akár még ültetni is lehet bele. A trágya szintén talaj-gazdagító, beszántják a vetés alá. Mi a különbség közöttük? A komposztálás aerob folyamat, azaz levegő (oxigén) jelenlétében, annak felhasználásával történik az anyagok lebomlása. (Az aero szó görögül levegőt jelent.) Akár korhadásnak is nevezhetnénk, hiszen ahhoz teljesen hasonló a folyamat. A trágyadomb azonban tömör, nem levegőzik. Ott anaerob – levegő (azaz oxigén) nélküli – körülmények vannak. (Az an- előtag fosztóképző, „nem”-et jelent.) A trágya is lebomlik, de nem oxidációs, hanem redukciós folyamatok révén. Olyan, mint a rohadás. Ezért büdös is. A komposzt nem büdös, nem gusztustalan.

Gyorsan csírázó magok. Pl. a mustár és a zsázsa. Általában a kis méretű magok csíráznak ki gyorsan. Mivel kevés bennük a tartalék tápanyag, nem sokáig maradnak életképesek. Két egyenrangú „stratégia” alakult ki az evolúció során: 1) sok, de kis továbbélési eséllyel rendelkező mag (utód) létrehozása; 2) kevés, de nagy eséllyel továbbélő mag (utód) produkálása. A nedves élőhelyek növényei (nyárfák, fűzfák stb.) többnyire az első stratégia szerint működnek, hiszen a kisméretű, tartalék-tápanyagban szegény magok is nagy eséllyel nedves helyre kerülnek, s ki tudnak csírázni.