Narancs Jakab lustán heverészett az oldalán. Mellette Johanna álldogált, szokásához híven három lábon, mivel a negyedik végtagja nem ért le a talajig. Talajon esetükben a komód tetejét kell értenünk, Johanna végtagjának kurtaságán pedig megkülönböztető jegyet, egyediségének ékes bizonyítékát: lám, ő az, akinek egyik lába a levegőre támaszkodik, mégsem borul föl. Másban nem is tért el Jakabtól, testük ugyanabból a narancssárga plüssből készült, mindkettejük szarvát filcből formázták, és eredetileg fehéren fénylett, idővel pedig ugyanúgy megkopott. Egy szó mint száz, Johanna és Jakab szinte az összetéveszthetőségig hasonlítottak egymásra. 

 

Jakab tehát heverészett, Johanna meg heherészett, s álldogálás közben a terráriumot fürkészte. A terráriumban Krix és Krax, a két vörösfülű ékszerteknős a víz alatt sétálgatott. Olykor lebegtek vagy pipiskedtek, néha a lakosztályuk alját borító kavicsokat vizslatták, s hébe-hóba kikecmeregtek a vízből a szárazra napozni. Johanna estig sem unta meg figyelni őket. 

 

Este a teknősök napozóterasza fölötti lámpás kékes fénnyel világított, a szoba sarkában hortyogott egy kaszáspók, Krix és Krax elméláztak, Jakab és Johanna álom és ébrenlét határán szendergett. Béke honolt és nyugalom. Egészen addig, míg...

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)