Lili néni konyhafalán színesen sorakoznak a tányérok. Pontos helye van mindegyiknek: a rózsás pléhtányér, a kék madaras, a táncoló fiú a lánnyal, a lovas agyagtányér… Amikor Lili néni leakasztja egyiket vagy másikat, tudja, milyen szabályokat és recepteket követ. De ezzel most nem sokat törődöm, a tányérok között tükröt keresek. Királykisasszonynak készülök, és meg kellene néznem, tényleg kancsi vagyok-e.

 

– Majd lesz tükör is! Most gyere, mossuk meg ezeket a tányérokat!

 

Az udvari vízcsapnál mosogatunk. Lili néni vastag porréteget kapar le az első tányérról. A drótkosárban három van. A meggymaszatos Pityók hozta le a padlásról, ő is mindig Lili néninél ólálkodik. Vagy mindig ott ólálkodik, ahol én…? Amikor errefelé jöttem, még az iskola előtt szöktette biciklijét.

 

– Fogd csak meg! – nyújtja Lili néni a tányért. 

 

A lerakódott piszok alól gyöngyvirágkoszorú tűnt elő. 

 

– Ha menyasszony leszek, gyöngyvirág-koszorúm lesz!

 

Milyen fényes a tányér közepe! Magamat is látom benne. Látom bizony… Tényleg kancsi vagyok, és milyen nagy a szemüvegem! A masnijaim pedig úgy meredeznek, mint a szamárfülek. Nehéz elhinni, hogy valaha is királykisasszony lesz belőlem – vagy gyöngyvirágos menyasszony.

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)