Olyan festményeket nézünk ezúttal, amelyek nemcsak látványt kínálnak, hanem különös módon zenét is. Mert a vonalak-színek lendülete a huszadik század elejének jellegzetes és nagy hatású zenéjét, a dzsesszt is megidézik. „Festészet a jazz ritmusában“, írta Scheiber Hugó műveiről egy elemzője. A jazz – vagy az ejtés szerinti írásmóddal: dzsessz – az Amerikai Egyesült Államokban keletkezett stílus. Az amerikai feketék és az európai népek zenéjéből merített elemeket ötvözte a nagyváros hanghatásaival. 

 

A Jazz-band (ejtsd: dzsessz-bend; jelentése: dzsessz-zenekar) című kép felső részén három fúvóst látsz, s középen ott a nagydob meg a kisebb ütőhangszerek, hiszen a dzsesszben a fúvósoké és az ütőhangszereké a főszerep. A három cirkuszos figurának öltözött zenész előtt (a kép alsó felében) a mulató közönségéből hárman, vagy inkább öten ülnek egy asztal körül. A két szélső alak furcsán kettőződő fejjel – hasonló ábrázolással, a nagyvárosi sokaság érzékeltetésével találkozunk a poszteren látható képen.

 

A Jazz-banden a nekünk háttal ülő nő figyel legodaadóbban, holott nem látjuk az arcát, a szemét, de érezzük, átéli az erős ritmusú, vidáman lüktető számot. 

 

Scheiber 1873-ban született. A festészet technikai alapjait édesapja, a nagy múltú bécsi színház, a Práter díszletfestője mellett sajátította el. Tanult az Iparművészeti Főiskolán is. Rengeteget rajzolt, s egy idő után mutatványos sebességgel (bal kézzel vagy jobbal, netán mindkettővel egyszerre); egy négyzetméteres képet fél óra alatt elkészített. 1914-ig táj- és életképeket, valamint portrékat festett, sok önarcképet, a német expresszionizmus szellemében. 

 

Az expresszionizmus az egyéni benyomásokat erőteljes drámaisággal jelenítette meg, a valóságot a hatás kedvéért torzította. 

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)