Hencó cica nem hencsereghet,

Blökkencs kutya sem bújhat paplan alá,

nincs ciculás, csak kutyulás van,

szaladgálás, szeleskedés és szeleburdiság.

Mi történt? – kérdezitek,

mi űzi, hajtja őket,

hogy röpül rájuk gatya, ing, nadrág, szoknya,

s hajba csat? Fésülködnek, locspocsolnak,

felkapnak innen, letesznek amoda,

később meg keresik, nem találják,

vagy ha igen, csak a párját.

Nézzük meg most Blökkencs mancsát,

mit rejt? Ha jól látom, egy kulcs az!

Ó, értem már, mi ez a katyvasz,

hiszen ott lóg a fali naptár,

s benne az áll: kedd 10 óra,

el kell menni a városba.

Hencó nyitja az ajtót, Blökkencs oltja a lámpát,

zárják a zárat, loholnak lefelé, aztán vissza,

ajtó ki, lámpa fel, s nem fogy el a szusz,

mert otthon hagyták a kulcsot,

ami nem egyszerű kulcs ám,

hanem bizony: slussz.

Lecaplatnak az utcára, bepattannak a járgányba

(Hencó jobbra, Blökkencs balra),

beröffen a motor, gurgulázik, nyöszörög.

Blökkencs indít, s a kerekekben máris

tepernek a hörcsögök.

Mert autójuk nem benzines, nem dízeles, és nem is gázos:

salátával, répával megy, hörcsögök hajtják

(csuda egy hajtány!),

csodálja az egész város,

tán még a fél világ is!

– Sötét van, világíts! – szól Hencó.

– Nyugalom, lazíts. Most én vezetek.

A kormányfő én vagyok! – feleli Blökkencs.

– Lassíts, nézd, tűéles kanyarok!

– Csigavér, Hencó, nem megy, ha folyton kritizálsz.

Vezetésben én vagyok az ász!

– Legföljebb bubi. Vagy káró kettes...

– Jaj, Hencóka, ne nevettess!

De félre a tréfát, hoztunk elég répát?

– Tele a tank, tepernek a hörcsögök.

– Ez az ipse előttünk tötymörög.

– Az meg ott mit csinál?

– Szerencsétlen flótás... Keresztbe áll!

Az ilyenek miatt kerülünk mi bajba.

– Nézd már, a lehetetlen majma!

Így aztán hiába igyekszel:

kanyarodik, de szerinted indexel?!

– Az meg kidobja a szemetet az ablakon!

Hé, uram, valamit elejtett! Elkélne itt pár pofon!

– Nyugalom, Blökkencs, majd megtanulja.

Bár, ahogy nézem, nem az a fajta...

– Hát vezetni mindenki elfelejtett?

– Sose tudtak!

Bebiflázzák az egyszeregyet,

s mellé máris jogsit szereznek.

Vagy csak veszik, kilóra.

Na, ennek is sokba volt a vizsga...

Így autóznak, s nem győznek dohogni.

Keresztül száguldanak a városon:

puffognak, mint a pöffeteg,

és átkozódnak – rettenet!

Ám mikor elérnek a célba,

jó nagyot nevetnek,

s megfogadják, többé nem neveznek senkit

tetűnek, sügérnek, lajhárnak –

aztán visszafelé mindent pont ugyanúgy csinálnak.