Nem kell rajz- vagy festőzseninek lenned, hogy eredeti és fantáziadús képet készíts. Ragassz egymás mellé vagy éppen egymásra régi fényképeket, kivágott újságrészleteket, mintás szövet- és színes papírdarabokat, szárított virágszirmokat, használt vonatjegyet, csillogó cukorkapapirost, ilyen-olyan alakú gombokat és még hosszan sorolhatnám, mi mindent. Pontosan az anyagok és a felületek sokfélesége, az egymás mellé illesztett rajzok, kivágott fényképrészletek különbözősége a fontos. Az ilyen technikával készült képeket kollázsnak hívjuk, ami a francia coller (ejtsd: kolé), „összeragasztani” szóból származik.

Kollázsokat a múlt század eleje óta készítenek a művészek, mert akkor úgy érezték és gondolták, annyira felgyorsult körülöttük a világ, hogy a rengeteg benyomást, a nagyvárosi forgatag élményét, a messzi tájakról érkező különféle hírek, újságfotók és filmképek áradatát már nem tudják a képzőművészet korábbi eszközeivel egyetlen jelenetben megfesteni vagy lerajzolni. Talán ismered a spanyol festő, Pablo Picasso (ejtsd: pábló pikásszó) nevét és néhány képét is. Ő volt az egyik első alkotó, aki idegen anyagokat épített festményeibe.

Az itt látható kép angol címe magyarul „Erősítő nélküli” arcokat jelent, és arra utal, hogy a fotó mindenféle technikai utómunka és számítógépes manőver nélkül készült. Ez a színes játékautókkal, állatfigurákkal, apró műanyag emberekkel telezsúfolt kollázs egy svájci grafikus, Jean-Benoit Levy (ejtsd: zsan-bönoá lévi) önportréja, aki a képet kisfia játékaiból állította össze. Számold meg, hány különböző autótípust és állatot gyűjtött egybe a gyerekszobából!

Ha alaposan végigböngészed a képet, fölismered, hogy ez a bonyolultnak tűnő portré pofonegyszerű technikával készült. (Elárulom, a kép egyik legfontosabb eleme egy tükör.) Figyeld meg, a játékok nem véletlenszerűen hevernek a képen, hanem színek és formák szerint csoportosítva. A tárgyak az óramutató járásával ellentétes irányba néznek, kivéve a kör közepén álló munkásfigurákat, akik a grafikus arcához fordulva az út, jobban mondva az arc felbontására készülnek. A kör közepe felé haladva a játékok egyre kisebbek, és színek szerint is csoportosulnak. Így az arcot sárga, piros, kék és fehér foltokból álló szivárványfelhő keretezi.

A saját játékaidat felhasználva készíts te is hasonló tükröt: ha belenézel a közepébe, saját magadat látod játékaid ölelésében. Vagy talán fogságában?

Kollázs nemcsak állókép, tehát festmény, fotó vagy rajz lehet, hanem mozgókép is. Elsősorban az animációs filmek élnek ezzel a technikával. Biztosan te is láttál már olyan rajzfilmet, ahol különböző használati tárgyak, színes rajzok, kivágott fotók elevenedtek meg.

Szoboszlay Péter animációs filmrendező kollázs technikával készítette el 100 éve történt című ismeretterjesztő sorozatát, amelyben az egyes epizódok sorra veszik a 19–20. század fordulójának hétköznapi és hivatalos szokásait az udvarlástól az öltözködésen, étkezésen, sportoláson keresztül a postai szolgáltatás vagy éppen a katonai szolgálat bemutatásáig. Képzeld el, hogy a nagyszüleidnél a padláson rátalálsz az üknagymamád poros kincsesládájára, ahonnan sorra kerülnek elő megsárgult családi fényképek, csodaszép régi képeslapok, cirkalmas betűkkel írt levelek, gondosan kivágott újsághirdetések. A kincseket kiteríted a padlóra, elolvasod a cikkek furcsa, ódon nyelvezetű szövegeit, belerajzolsz a képekbe, kipingálod a kifakult családi fotókat. A 100 éve történt sorozat pontosan ilyen.

Ezen a 20. század eleji barnás képen a korabeli lánytestnevelés órákról látsz egy fotót. Hátul, a bordásfal előtti padon állnak a nevelők és a kisdiákok, a második sorban a kislányok magasba emelik a kezüket, az első sorban pedig… Igen, ezt elég nehéz kivenni, mert itt már nem a lefényképezett gyerekeket látod, hanem négy rajzolt kislányt, akik ugyanazokat a labda- és rúdgyakorlatokat végzik, azzal a különbséggel, hogy a mozdulatlan fényképpel szemben élnek. Legalábbis a filmben.

Ha kedved támad, hogy kollázskészítőként te is kipróbáld magad, most már tudod: az számít, mennyire merészen helyezel egymás mellé különböző anyagú, színű és méretű elemeket, mennyire találóan egészíted ki a saját rajzaidat egy kivágott magazinképpel, vagy éppen fordítva, milyen bátran rajzolsz bele egy régi fotóba. Engedd szabadon a fantáziádat: gyűjts képeket színes napilapokból, kotord elő a táskádból a használt belépőjegyeket és lejárt bérleteket, bányászd ki a fiók mélyéről a kidobásra ítélt apró kacatokat és mütyüröket, ragaszd fel vastag papírra, fess, rajzolj rájuk vagy hozzájuk… Persze, arra azért ügyelj, hogy ne a szüleid legkedvesebb családi fotójába firkálj bele, vagy a testvéred gondosan gyűjtött folyóiratait vagdosd szét. A megszületett művet mutasd meg nekünk is!