Úgy döntöttem, rossz gyerek leszek. Meguntam jónak lenni, folyton csak a dicséretek, a simogatások, a bezzeg gyerekezések és színjeles bizonyítványok. Elegem lett, változtatni akartam.

 

De hogyan legyek rossz? Szükségem lett volna valakire, akit utánozhatok. Először az osztályunkban keresgéltem, de ott nem akadt egyetlen igazán rossz gyerek sem. Tomi kicsit rossz, de a magatartása így is négyes. Lala sem annyira rossz, hogy felpofozzák vagy kicsapják a suliból. Feri bácsi ugyan azt mondogatja neki, hogy ejnye, na, komisz vagy te, fiam. Komisznak lenni nem nehéz, eldobok egy ceruzát vagy megcsípem az egyik lány fenekét, és máris rám mondják, hogy komisz kölyök. 

 

Szünetekben jártam az iskola folyosóit, elszántan kutatva a legrosszabb gyerek után. A felsősök között volt pár ígéretes példány, akik lökdösődtek és csúnyán beszéltek, némelyikük cigarettázott is. De egyik sem volt igazán rossz, mert nem láttam sötétséget a tekintetükben. Lementem a szertárba, ahol egy kilencedikes fiú és egy nyolcadikos lány csókolózott, ami elég gusztustalan, de azért ők sem rosszak. Az öltözőben a vörös hajú Dani a falra firkált, és mikor észrevette, hogy bámulom, az arca is vörös lett.

 

Végül kimentem az iskolából, ki az utcára, hogy ott találjam meg a rossz gyereket. Egy görbe hátú bácsi megkérdezte, kit keresek és miért nem vagyok iskolában, én meg elmagyaráztam, hogy rossz gyereket keresek. A bácsi elmosolyodott, és azt mondta, ha egyetlen gonosz lelket találok, nekem adja mindenét. Ettől alaposan megrémültem és futásnak eredtem, vissza az iskolába. Hetekig kerestem, akit utánozhatnék, de nem találtam mást, csak komisz kölyköket kék és lila foltokkal.