bla
Kibámul a nyár ablakán
a májfoltos, öreg platán,
szunyókál egész délután,
álmában kap a szél után.
(Fecske Csaba)
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
SZELLEMVASÚT
Levendel Júlia

avagy a vita szenvedélye

Legutóbbi, századokon áthaladó szellemvasutazásunk során Newton (ejtsd: nyúton), angol tudós és Goethe (ejtsd: gőte), német költő nagyon különböző szemléletű fénytanáról meséltem. Az évszázaddal később élt Goethe mindenekelőtt azért bírálta (jórészt igaztalanul) az angol tudóst, mert színtelennek, leegyszerűsítőnek tartotta az ellenőrizhetőségre alapozó matematikai bizonyításokat. Számára ugyanis még a fizikai jelenségek is költőien, drámai ütközésekben jelentek meg. Goethe sok mindent ismert a fénytan korábbi elméleteiből, például a festő Leonardo felfedezéseiből, de a firenzei mesternél is szenvedélyesebben viszonyult az optikai kérdésekhez. Itáliában utazgatva elbűvölte a mediterrán színbőség, a tenger és az ég kékje, a Németországban nem látott növények és kőzetek élénksége és árnyalatossága. Akkoriban vetődött fel benne, hogy megvizsgál néhány fényjelenséget. Egy tisztelője különleges prizmát kölcsönzött tervezett kísérleteihez, ám Goethe évekig (!) fel sem bontotta a csomagban érkezett eszközt. Amikor aztán a tulajdonos tisztelettel visszakérte, hirtelen fellángolással vetette magát a fénytan művészi értelmezésébe
 
A tudomány történetében ritkán fordul elő, hogy valaki egy nála sokkal előbb élt tudós megállapításait ilyen hevesen bírálja. Persze, Goethét is Newton kikezdhetetlen tekintélye bosszantotta, s még inkább a saját kortársai szerinte elvakult Newton-követése. Úgy érezte, a matematikai módszer kiszorítja az ő gazdagabb, mesésebb, s ezért szebb világmagyarázatát. Az optikai jelenségekbe belelátta kora eszmei harcait. A világosság, a sötétség, a homály fogalmát jelképesen értelmezte. 
 
 
 
(A folytatás a nyári számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek