Forgassuk vissza az idő kerekét egy alföldi kisváros-ban! Halljátok, amit hallok? Csuda zenebona ébreszti lakóit már hajnalok hajnalán! 

 

Pirkadatkor a kakasok kezdik, kukorékolással köszöntik a kelő napot. Ez a jeladás. Utána bőgés, nyerítés, röfögés, mekegés, bégetés, gágogás, hápogás, kárálás, csipogás, turbékolás jelzi, hogy éhesek az állatok. Hetyke ostorpattogtatással érkezik a csordás. Őrjöngő kutyaugatás kíséri, amerre jár. Nagykapuk csikorognak, a gazdák kiengedik a teheneket, s azok maguktól csatlakoznak a növekedő menethez. Lábak százai dobognak sűrű porfelhőt verve a földutakon, vonul a csorda a tehénjárásra. Felharsan a kanász dudája is, disznófalkát hajt legelőre. Zörögnek a talicska- és szekérkerekek, lópatkók kopognak, papucsok csattognak, mennek ki a földekre az emberek. Éles hangot ad a pengét élező fenőkő, széles suhintásokkal kaszálja a szomszéd az árokpart füvét.

 

Szódás! Szódás… – kiabál a szikvízárus, aki gumirádlis stráfkocsin hajt végig az utcán és cseréli a házakból kihozott rekeszeket. Nyomában a jeges öblös hangját hallani és a jégdarabok csörrenését. Vödörben viszik be az asszonyok a jégszekrényekbe. Mellettünk a bognárműhelyben felsivít a fűrész, a gyalu; smirgli (csiszolóvászon) csuszorálja a kerekeket. Arrébb műhelye előtt patkol a kovács. Cseng az üllő, mikor a felforrósított patkót kalapálja, hogy pontosan illeszkedjen a ló patájára. Az állat békésen tűri, hogy a mester térde közé szorítsa csüdjét. Nem fáj a szögelés, patája érzéketlen szaru. A várakozó lovak fel-felnyihognak, lábukkal kapálják a földet, de elcsendesednek, ha gazdájuk nyakukba akasztja az abrakos tarisznyát. Vizet is enged nekik a kúton, hallod a vízcsobogást?

 

 

fotó: fortepan.hu

 

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)