bla
Kibámul a nyár ablakán
a májfoltos, öreg platán,
szunyókál egész délután,
álmában kap a szél után.
(Fecske Csaba)
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
HALLOD, AMIT ÉN HALLOK?
Inczédy Tamás | László Luca

Világvége?

Te is hallod, Mohó?!
 
Naná, Hűhó!
 
A két vakond soha életében nem tapasztalt ehhez fogható, ijesztő lármát. Úgy megrémültek, hogy azonnal futásnak eredtek a sötét, földalatti járatban. Menekültek, ahogyan a lábuk bírta, mert ösztönük azt súgta, hogy eljött a világvége. Valójában a rotációs kapa jött el.
 
Futás közben Hűhó megpróbálta túlüvölteni a zajt:
 
– Látod, Mohó, megmondtam, hogy a torkosságod egyszer bajt hoz ránk!
 
– Szerintem meg miattad van, Hűhó! Addig riogattál a veszéllyel, míg tényleg megtalált – vágott vissza Mohó. 
 
A zaj nőttön nőtt. Rohanva mentették az irhájukat, de közben tovább vitatkoztak.
 
– Na, ne mondd! És akkor mi az oka, hogy éppen azon a napon érkezik el a világvége, amikor megdézsmáltad a télire gyűjtött élelmiszerkészletemet?
 
– Véletlen egybeesés. És honnan tudhattam volna, hogy az a te készleted?! Nincs olyan vakond, aki már júliusban raktároz!
 
– A szabályosan egymásra fektetett gilisztákból sejthetted volna, hogy nem maguktól másztak oda.
 
– Mit vagy úgy oda? Inkább hálásnak kellene lenned, hogy ettem belőle. Így nem veszett teljesen pocsékba, és legalább az egyikünk jóllakott a világvége előtt.
 
– Egyikünk, de pont nem az, aki megdolgozott érte. Mire megy az előrelátó vakond? Minek takarékoskodtam annyit? Inkább megettem volna…
 
 
(A folytatás a nyári számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek