Magamtól, magadtól önként, énként
Körösényi Dániel | Papp Anikó Míra A bárd
Ismertem egy dalnokot, afféle bárdot. Fölöttébb bárdolatlan volt. A lantjával járt, és úgy hívták... Na, várjunk csak, hogy is hívták? Sebestyénnek! Sokat csúfolták, mert rosszul játszott hangszerén és hamisan énekelt, őt azonban ez nem zavarta, állt az utcán és zengedezett. Persze, maga írta a dalai szövegét és zenéjét, s ezekben szép történeteket mesélt a szerelemről, de amikor szóltak hozzá, gorombán mordult. Nevetni csak más kárán tudott.
Egyszer aztán, ahogy goromba férfiakkal ez gyakran megesik, találkozott egy mosolygós és kedves lánnyal. A vásártéren, ahol a legtöbb ember megfordult. Mikor a lány meghallotta a fiú gyötrelmes énekét, megállt, nézte a bárdot, s aztán fülig kedvesen kérdezte:
– Hogy hívnak, te fiú?
– Sebestyén a nevem, de mi közöd hozzá!?
– Csak kedvességből kérdeztem – válaszolta a lány, azzal jókedvűen haladt tovább.
(A folytatás az őszi számban olvasható)
|