bla

Szarvasok képében, Átváltozó hangok kíséretében, Változó szerepekben megtörténtek az Átváltozások. Micsoda madár lett, de nem ám A megbabonázott Zubolyból a Vérfarkasok, vámpírok és álvámpírok között! Ha eljön a tavasz és Nézzük együtt Berény Róbert képeit, akkor Az ősemlőstől az űrtüdőig Mindennapi átváltozásokat látunk. Aztán megyünk tovább, Polgártársak és polgártársnők a Színjátékok szekerén. A szavak dalolnak, ez a Szellemvasút… avagy gyógyíthat-e az író? Téged mi érdekel? A Csillámcsoda vagy Kristályország virágai? Vagy a Mesevadászathősök, segítők és bűbájkeverők, s persze Madarak közreműködésével? Vagy a Betyárélet, Alakváltásokkal? És Elmeséled, hogy mit rajzoltam?

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép

Trogmayer Ottó

Micsoda madár!

Késő este volt. A sötétben apró lámpák pislogtak a repülőgép belsejében, a motorzaj altatót duruzsolt. Félálomban azon borongtam, milyen balszerencse, hogy egykori mondakörünkből alig maradt ránk valami. A Kárpát-medence ligeteiben nem muzsikáltak huncut pánok, a pusztákon nem nyargaltak bölcs kentaurok, a források mellett nem énekeltek sellők. Vagy talán igen, csak mindent elmosott az idő, hiszen a és gonosz törpék emléke délen és északon Európa-szerte megmaradt. Ámbár az is igaz, hogy elődeink afféle „jöttmentek” voltak az itteni sok ezer éves kultúrkörben. El is bóbiskoltam, amikor gépünk az égi országút jókora kátyújában huppant egyet. Fölriadtam, kinéztem az ablakon. Tyűha, alattam van a hold! Lehet, hogy még mindig álmodom? A nagy meglepetéstől elfelejtettem, hogy tízezer méter magasból nézve máshogyan látszik a horizont, meg persze az éppen lenyugvó hold is. Talán valóban a csodák országa felé repülök.

 
Úgy is lett. Közel 25 évvel ezelőtt a kelet-szibériai Irkutszkba utaztam, hogy részt vegyek egy ottani régészeti ásatáson. Tudnivaló, hogy Irkutszk több mint 7000 kilométerre van Budapesttől, és Kelet-Szibéria legalább akkora, mint Európa. Másmilyenek az időjárási övezetek, északi része tundra vidék, közepe pedig tajga, időjárása szélsőséges és a mienknél hidegebb. Az expedíció a Bajkál-tóból induló, bő vizű Angara egyik mellékfolyójának partján dolgozott.
 
 
Kicsi táborunk dimbes-dombos vidéken feküdt. Településnek nyoma sem volt, csupán néhány tíz kilométernyire találtunk egy boltot, ahová lovon jártak a helybéli burjátok kenyérért, sóért és persze vodkáért. A dombokat csodálatos illatú és puhaságú fű borította, ilyennek képzelem a lovak édenkertjét. De persze csak nyáron, hiszen a tél nagyon zord errefelé. Üres óráimban vagy munka után nagyokat sétáltam a dombokon, de madarakon kívül nem találkoztam élőlénnyel. Néha egy-egy távoli lovas alakja törte meg a dombok hullámait. Egyik napon éppen fölértem egy Gellért-hegy nagyságú domb tetejére, amikor jókora madár kezdett körözni fölöttem. Akkora volt a szárnya, mint nálunk a gólyáé, csakhogy a gólyát röptében is felismerem. A táborba visszaérve bennszülött látogatónk akadt, akit megkérdeztem, miféle madarat láttam. „Turullu” válaszolta, s a hangjából éreztem: tudatlannak tart. Nekem persze leesett az állam, de nem azon lepődtem meg, hogy a burját férfi saját nyelvén nevezte meg a madarat (valószínűleg nincs is orosz neve), hanem hogy az Árpád-házi királyaink kódexeiből ismerős, címereken látott papírturul eleven madárrá változott felettem.
 
(A folytatás a tavaszi számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek