Forog a kerék, a Varázskerék és a Távolságmérő kerék, Fut a havon a fakutya, Utazó növények ülnek rajta, és a Sárréti mendemondák szerint tart A jégkoboldok támadása, Hó hull Az élet vizétől a varázstükörig. Este van már, Barlangba zárt béke A törpék belsejében, világít Galilei csillaga (1612). Nézzük együtt… Tornyai János képeit! Nem nemes és nem jobbágy – ki ő? Nagylábú Szömörce? Majd ha piros hó esik! Hintó-mesék ezek mind, …avagy az igazságtalanság képei. Három a kérdés: Mi lesz veled, szemét?Kié lesz a Grund? Szereted a kakaót?
 |
Várady Judit Este van már Hajdanában a városokban szürkületkor egy ember hosszú alabárddal és nagy, négyszögletű gyertya- vagy mécslámpával a kezében járta az utcákat és hangosan énekelt: Este van már, kilenc óra, ki-ki menjen nyugovóra, tűzre, vízre vigyázzatok, el ne égjen a házatok! Míg ő a rendre ügyelt, az éjszakai várost megvilágító utcai lámpákért a lámpagyújtogató volt felelős. 150 évvel ezelőtt ez még igen megbecsült foglalkozás volt! Pest-Buda első lámpái bádogból készültek. Az üvegezett lámpatestek belsejében repceolaj égett, amit esténként – kivéve holdtöltekor – a lámpagyújtogató lobbantott lángra.
Saint-Exupéry (ejtsd: szen egzüperi) A kis herceg című könyvében olvashatsz a lámpagyújtogatóról: „Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is.”
Az emberek körülbelül 80 ezer évvel ezelőtt ismerkedtek meg a tűzzel. Tapasztalták, hogy világítani, főzni és melegedni is lehet a segítségével. Közel 2500 éve, hogy először használtak hegyikristály lencsét a tűz meggyújtásához. Viszont csak akkor tudtak tüzet gyújtani, ha sütött a nap.
Az utcai közvilágítás ősei a római olajmécsesek voltak. Az ember az idők során számos eszközt felhasznált a világításhoz: faggyúból vagy fókazsírból készült gyertyát, mécsest vagy petróleumlámpát.
(A folytatás a téli számban olvasható)
|