Forog a kerék, a Varázskerék és a Távolságmérő kerék, Fut a havon a fakutya, Utazó növények ülnek rajta, és a Sárréti mendemondák szerint tart A jégkoboldok támadása, Hó hull Az élet vizétől a varázstükörig. Este van már, Barlangba zárt béke A törpék belsejében, világít Galilei csillaga (1612). Nézzük együtt… Tornyai János képeit! Nem nemes és nem jobbágy – ki ő? Nagylábú Szömörce? Majd ha piros hó esik! Hintó-mesék ezek mind, …avagy az igazságtalanság képei. Három a kérdés: Mi lesz veled, szemét?Kié lesz a Grund? Szereted a kakaót?
 |
FOROG A KERÉK
Kapitány Máté | Maros Krisztina Vonaton vonattá Utazunk nagyapámmal a vonaton, ő csendben újságot olvas, én az ablakhoz nyomom a homlokomat, a hegyek lomhán másznak, csak a közelebbi nyírfák vágtatnak. Az indulás előtti ebéd elnehezített, olyan vagyok, mint a hegyek, mágneses a koponyám, és vonzza az ablak. A szememet azért nem hunyom le, játszom a tekintetemmel. Átugrálom a tovasuhanó bokrokat, némelyiket eltrafálom, megbotlom, de rögtön előre is bukfencezem.
Hallgatom a vonat zakatolását, mintha a nagyapám kezében zörrenő újságból szakadnának ki a rövid, szívdobbanásszerű szavak. Mikor megszokom, halk ketyegéssé tompul, s az utunkból hátralévő időt méri. Közeledünk a célállomáshoz. Nagyapám egyre izgatottabb, maga mellé teszi az újságot a tapadós ülésre, és ő is figyelmesen nézi a tájat.
Ketyeg a vonat, a fülkénk előtt a folyosón néhány kamasz csörtet át, ettől nagyapám még feldúltabb lesz, most már mormog is, azt pedig tényleg akkor szokta, ha ideges. Nagyokat lélegzem, beszívom a fülke és a folyosó szagát, és a dobhártyámon keresztül a zakatolást, magamba szívom az egész vonatot, először csak a mi vagonunkat, aztán a többit is, hatalmassá és fémessé alakulok, úgy robogok a síneken, nyugtatva az öreget is.
(A folytatás a téli számban olvasható)
|