A sötétség világában Éjszakai bútorszörnyek között is eljön Az álmok királynője, az Álomhozó, s máris A drámák bölcsőjénél vagyunk. Horgonyt le! Nézzük együtt Gadányi Jenő képeit! A polisz polgára, Az igazságot tévő Rózsasándor társaságában. Aztán a Szellemvasút… avagy a nőnevelés szabadcsapata elröpít egy Boszorkánykonyhába, ahol a Tintahal rokona Egérszámtant és Az ékesszólás tudományát oktatja Madár Úrnak. De kürtöl a posta. Viszont Nem jön senki. Az Időjáték…szerint Rákóczi kémek és kalózok közt 1712-ben fölfedi A ház titkait.
    |
NÉZZÜK EGYÜTT...
Gadányi Jenő képeit! A két utóbbi „együttnézés” során, a Szitakötő tavaszi és nyári számában felidéztük egy-egy fogalom (a szürreális és a kubista szó) jelentését, eredetét, ami segítette az alkotások értelmezését. Tegyük ezt most egy másik fogalommal! A konstruktív szó önmagában és általános értelemben azt jelenti, építő, előrevivő, és a továbbiakban attól függ az értelme, milyen területen használjuk, a művészetben, a tudományban vagy a mindennapi életben. A művészi irányzat alkotói a konstruktivitást a szerkezet (a konstrukció) előtérbe állításával valósítják meg, a képzőművészetben gyakran mértani formákkal dolgoznak. Rendre és világos átláthatóságra, kiegyensúlyozottságra törekednek. A 20. századi, világszerte feltűnő, egy-egy formai elgondolást, irányt követő mozgalmak többsége Párizsból indult útjára, a konstruktivizmus azonban a 20-as évek Oroszországából, és a kubizmushoz kapcsolódott.
Gadányi Jenő 1896-ban született Budapesten. Főiskolái elvégzése után, 1927-ben eljutott Párizsba, s festőkortársainak, többek között Picasso (ejtsd: pikasszó) műveinek megismerése számára is életre szóló élmény lett. Érzékelte a modern elvek sokféle megvalósulási lehetőségét, a személyre szóló festői szabadságot. Már 1935-ben olyan következtetésekre jutott, amelyek összhangban voltak a konstruktivista irányzattal. „A ritmus a kép lélegzete” – írta naplójegyzetében. Majd hozzátette: „A kompozíció – rend, a konstrukció – fegyelem, a ritmus – ösztön, a festőiség – líra.” Gadányi tudta, mit akar képein megjeleníteni. A modern festők általános törekvése szerint ő sem a kívülről látható világot másolta, hanem a saját, érzései és gondolatai által alkotott valóságot mutatta. „Művészete csupa bensőséges izgalom, ellentétes erők aktív küzdelme, tüzes lobogás” – írta róla Kassák Lajos. Gadányi ekkor már az 1945 után Európai Iskola néven csoportosuló alkotók közé tartozott. Főiskolai tanár, de csak két évig, mert 1948-as kiállítása után (az egész társadalmat átható parancsuralom kialakulásakor) elbocsájtják állásából. 1960-ban bekövetkezett haláláig mellőzött, sőt, erőszakkal félreállított volt.
Nézzük először a poszteren látható Konstruktív csendéletet, amely kapcsolódik a tárgyi valósághoz: egy ovális, reggelihez terített asztal! Kapcsolódik, de a bemutatott elemek – motívumok – csak áttételesen, színfoltokká egyszerűsítve, egy-egy világító vonallal idézik például a teáskannát vagy a csuporra, esetleg vázára emlékeztető edényt. A fény- és árnyfelületek összekapaszkodnak, a sötét és világos, a színes és a színtelen, határozott körvonalú, kör és más mértani formákra valló részletek egyetlen ritmikus egésszé rendezve élnek – és ez a kiegyensúlyozott formaritmus a kép és Gadányi festészetének elsődleges jellemzője.
Ugyanezt mondhatjuk az 1947-ben alkotott Békásmegyeri tájról, amely elágazó fatörzsek, házrészletek, ablakból látható őszi égbolt-darabok összerakása. Mintha a festő a táj képét földarabolva, lent és fönt, felhő és domb, természetes vagy ember által épített részletekből tetszése szerint rendezte volna új képpé. A táj valóban békásmegyeri, de nem a fényképezőgép lencséjével, hanem a festő szemével, képzeletével látott.
(A folytatás az őszi számban olvasható)
|