A sötétség világában Éjszakai bútorszörnyek között is eljön Az álmok királynője, az Álomhozó, s máris A drámák bölcsőjénél vagyunk. Horgonyt le! Nézzük együtt Gadányi Jenő képeit! A polisz polgára, Az igazságot tévő Rózsasándor társaságában. Aztán a Szellemvasút… avagy a nőnevelés szabadcsapata elröpít egy Boszorkánykonyhába, ahol a Tintahal rokona Egérszámtant és Az ékesszólás tudományát oktatja Madár Úrnak. De kürtöl a posta. Viszont Nem jön senki. Az Időjáték…szerint Rákóczi kémek és kalózok közt 1712-ben fölfedi A ház titkait.
 |
ÁLOMHOZÓ
Lackfi János | Maros Krisztina Dobozfej Héjvárosban Sütisdobozfejű Zsuzsikának fura neve volt, de rászolgált. Ez a kislány ugyanis nem tudott ügyelni a cuccaira, hol az illatos radírját hagyta el, hol az ebédbefizetését, hol a fél tornacipőjét, hol a tisztasági csomagját. Márpedig effélék nélkül egy iskolában sanyarú a diák sorsa. Legalábbis így gondolták Zsuzsika tanárai és szülei, akik minduntalan azzal fenyegették, hogy majd meglátja, egyszer a fejét hagyja el. Hitte is, nem is Zsuzsika, mert hogy fordulna elő, hogy az emberlánya feje lepottyanjon a nyakáról, és elguruljon? Mégis ez történt. A Fűrész utca sarkán még megvolt az okos fejecskéje, az Olló utcába fordulva azonban már csak a hűlt helye, hiába is tapogatta, hiába is nézgelődött körbe-körbe. Persze, hogy hiába, miképpen is láthatott volna bármit, ha egyszer szeme se maradt a látásra?!
Szép kis helyzet, a búbánatba! Zsuzsikát azonban nem lehetett ilyen könnyen zavarba hozni. Addig tapogatózott ügyesen, míg kezébe akadt egy sütisdoboz, amelyet mintha csak ezért felejtett volna valaki a kerítés tövében. Fogta a fémdobozt, felcsapta a nyaka tetejébe, és máris volt feje, jobb is a korábbinál. Bizony, hogy jobb, mert volt felnyitható teteje, és azt pakolt a fémesen csillogó új fejébe, amit akart.
A dobozra festett kerek sütik pedig beváltak szemnek, fülnek, szájnak, hogy lássa, hallja és megehesse, amit szeret. Kicsit kockafejűnek tűnt így, de a fejetlenségnél az is jobb, nem? És hasznát is vette ennek a belül üreges fejnek, mert hazafelé ballagtában rögtön bedobozolt egy villogó páncélos ganajtúró bogarat, néhány banyaorrnak csúfolt, ragacsos termést, no meg egy kicsit rozsdás csapágygolyót. Csak úgy zörgött a feje, néztek is szemrehányóan a szülei, lám-lám, ők megmondták, igazán vigyázhatott volna a rendes fejére, ha már ők, a szülők annyi fáradsággal beszereztek neki egyet, rögtön születésekor.
Zsuzsikát azonban inkább a gyűjteménye érdekelte, annak darabjait nézegette, és örült, hogy van egy saját doboza a feje helyén, amit megpakolhat mindazzal, amit talál. Este, elalvás után szépen útnak indult, és olyan városba ért, ahol vízből épültek a házak, és mosogatószer-habból voltak az utcák. Nagyon helyes kis figurák laktak itt, Krumplihéjak, Répahéjak és Almacsutkák vegyest. Az utcákon Citromkarikák közlekedtek észtveszejtő sebességgel, nagy lendülettel fröcskölve a mosogatóhabot mindenre és mindenkire. Tetszett Zsuzsinak ez a város, míg két komor árnyék nem nőtt fölébe. Egy jókora Dinnyehéj és egy haragoslila Padlizsánhéj állt előtte:
– Szép jó napot kívánunk – kezdte hivataloskodva a Padlizsánhéj –, lesz szíves elárulni, miféle héjnak tetszik lenni?
(A folytatás az őszi számban olvasható)
|